Az önkormányzati választásokat több mint két hónapja tartották meg, de az új polgármesterek és helyi képviselők csak október 1-jén léphetnek hivatalba. Az ÁSZ éppen erre hivatkozva kötelezi rendhagyó adatszolgáltatásra az önkormányzatokat.
Szomolai Csaba, az ÁSZ alelnöke a Népszavának nyilatkozva elmondta, hogy
az ellenőrzés célja az átmeneti időszak gazdálkodásának biztonsága, a megkért adatokból átfogó kép rajzolódhat ki az önkormányzatok tényleges gazdasági helyzetéről.
Az ATV Híradójának nyilatkozó Gémesi György, Gödöllő polgármestere értetlenségét fejezte ki az intézkedéssel kapcsolatban.
Kicsit fura, mert gyakorlatilag minden adat rendelkezésre áll. Amióta az ASP rendszer működik, minden adatot be kell szolgáltatni a Belügyminisztériumon keresztül a Pénzügyminisztériumba, tehát mindenről van információ és elvárás
- mondta.
Gémesi György úgy véli, hogy az új adatszolgáltatási kötelezettség rengeteg adminisztrációs feladattal jár, miközben szerinte ennek kevés értelme van.
Hasonlóan vélekedik Budaörs polgármestere, Wittinghof Tamás is, aki szerint az intézkedés mögött az állhat, hogy
az ÁSZ megvizsgálja, hol lehet még szigorítani a települések pénzügyi gyakorlatán.
Hozzátette: mindig alultervezik a bevételeket és tartalékolnak, hogy elkerüljék a pénzügyi meglepetéseket. Ma Magyarországon nincs olyan település, amelyik hosszú távra tud tervezni, hiszen soha nem lehet tudni, hogy mikor jön egy olyan kormányzati döntés, ami mindent keresztülhúz, tette hozzá.
Nagy Attila Tibor politikai elemző szerint az ÁSZ lépése nem meglepő, mivel már áprilisban jelezték, hogy ilyen vizsgálatokat terveznek.
Az intézkedés mögött politikai szándék húzódik, amellyel újabb nyomást lehet gyakorolni az önkormányzatokra. Lázár János már belengette, hogy az iparűzési adót fel akarják vizsgálni, és ennek a felülvizsgálatnak megágyazhat például az ÁSZ jelentése
- magyarázta.
A nyilatkozó polgármesterek elmondták, az ÁSZ új vizsgálatához szükséges adatbekérőt még nem kapták meg.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!