A fizetés az egyik legfontosabb tényezője annak, hogy egy munkakereső érdeklődik-e egy állás iránt vagy sem. Azonban ma Magyarországon nagyon kevés álláshirdetésnél áll ott feketén-fehéren, hogy milyen összegre számíthat a jelentkező, ha megkapja a munkát írja a Dívány.

Rengeteg netes álláshirdetéssel találkozhatnak manapság az emberek, de ezek közül viszonylag kevés akad, ahol a fizetések konkrétan fel vannak tüntetve. Paulina Król, aki a No Fluff Jobs személyzeti és operatív vezetője, elmondta: céljuk, hogy minél átláthatóbbak legyenek a bérek, ezért fontosnak tartják, hogy szerepeljenek az összegek a hirdetésekben.

A szakember három fő okot nevez meg arra nézve, hogy miért rejtegetik a cégek a béreket:

  • ez a vállalat általános politikája;
  • attól tartanak, hogy elveszítik a rugalmas tárgyalási lehetőségeket, illetve, hogy versenyhátrányba jutnak más cégekkel szemben;
  • félnek az új és a régi kollégák közötti bérfeszültségtől.

A pontos összegek helyett gyakran látni olyan kifejezéseket, mint „versenyképes fizetés”, amely azonban a szakértő szerint félrevezető lehet, mivel a tapasztalatok jelöltenként eltérhetnek, így az elvárások is változhatnak.

Szintén gyakran olvasható álláshirdetésekben a „fizetési igény megjelölésével” mondat, amellyel a munkáltatók általában felmérik a jelöltek önértékelését és piaci elvárásait. Azonban az sem kizárható, hogy a vállalat azt reméli, az eredetileg tervezettnél kevesebb fizetést is felajánlhat, mivel a jelölt beérné ennyivel is. 

A szakértő szerint rengeteg előnye van a bérek feltüntetésének. Például javítja az átláthatóságot, ami segít a bizalomépítésben, illetve saját tapasztalataik alapján növeli az álláshirdetések hatékonyságát is, mivel azok, akik nem elégedettek a felkínált fizetéssel, nem fognak jelentkezni. Ez ugyan csökkenti a pályázatok számát, cserébe növeli a jelöltek minőségét.

Másfelől a fizetés átláthatósága a világos elveken, a nyílt kommunikáción és az őszinte munkáltató-munkavállalói kapcsolatokon alapuló vállalati kultúra szimbóluma. Ezért ez egyben módja annak is, hogy egy cég kitűnjön az eltérő normákkal rendelkező szervezetek közül.

A fizetések közzététele csökkentheti a nemek közötti bérszakadékot is. Ha az álláshirdetések átláthatóbbak, akkor minden pályázó tisztában lesz a megpályázott pozíció bérsávjával, így elkerülhetőbbé válik a diszkrimináció. 

Az Európai Unió már dolgozik azon, hogy az egyenlőtlen béreket felszámolja: 2026. június 7-től kezdődően azonos vagy azonos értékű munkáért legfeljebb 5 százalékos lehet a bérkülönbség. A szakértő hozzáteszi, hogy ezért is ajánlatos a vállalatoknak már most elkezdeni a bérek összehangolását. 

Paulina Król szerint a munkabérek átláthatósága hosszú távon javítja a vállalat megítélését és a dolgozók elégedettségét. Bár kiemeli, hogy mindez azt eredményezi, hogy a kevesebbet keresők bérét meg kell növelni, ami a jelenlegi kihívásokkal teli piaci körülmények között egyes vállalkozók számára problémát jelenthet. 

A pénz alapján választunk munkahelyet, a többi másodlagos

Egy 188 ország több mint 150 ezer munkavállalójának válaszai nyomán készült felmérés szerint Magyarországon kiugróan sokan választanak a bér alapján munkahelyet.
Bővebben--->