Idén már februártól tart a virágzás, április közepén már füvek is virágoztak, holott erre általában csak május közepén került sort, vagyis egy hónappal van előrébb a természet, nem csoda, hogy egyre több az allergiás megbetegedés is.
Sokkal hosszabbak, kinyúlnak a pollen-szezonok.
A háttérben a globális felmelegedés áll, régen sokkal keményebb, hosszabb telek voltak, az utóbbi években viszont a virágzási periódusok kitolódtak. A szezonok elnyúlása mellett hatalmas probléma a légszennyezettség, a dízel eredetű partikulumok agresszívebbeké teszik a polleneket.
Az a pollen, ami nyolcvan évvel ezelőtt nagyon kevés problémát okozott, mostanra már sokkal agresszívebb, támadja a szem kötőhártyáját, a nyálkahártyákat az orrban, a szájban.
Albert Kinga allergológus és klinikai immunológus főorvos a maszol.hu-nak azt mondta:
„Harapósabb“ a parlagfű-pollen, kimutatott tény, hogy átalakult az évek során. Sokkal többen laknak városon, az urbanizáció pedig kedvez az allergia kialakulásának. Az, hogy sokkal kevesebb időt töltünk az állatokkal szintén rásegít az allergia kialakulására. Ezen felül még ott van az allergológusok körében higiéniai hipotézisnek nevezett jelenség, a sok takarítás, a túl steril környezet, amit magunk körül teremtünk, szintén kedvez az allergiák kialakulásának.
Az allergia kialakulásának vizsgálatakor eddig az volt a hipotézis - és ez részben most is érvényes -, hogy létezik egy genetikai alap, elsősorban nem az allergiát kapjuk a „csomagban”, hiszen az a modern kor betegsége, hanem részben az allergiára való hajlamot, erre épülnek rá a környezeti tényezők, vázolta a választ az orvos.
A környezeti tényezők pedig a rengeteg agresszív pollen, a penészes tömbházlakások, a poratkák, az állati epiteliumok.
Eddig az volt az elképzelés, hogy ez a két komponens nagy vonalakban egyensúlyban van, de a legújabb kutatások szerint
a genetikai rész háttérbe szorult, inkább a környezetünk határozza meg az allergiák kialakulását.
A várandós édesanyának sokat tehetnek azért, hogy gyerekeik ne legyenek hajlamosak az allergiára, ilyen
- a megfelelő, kiegyensúlyozott táplálkozás, ajánlott a mediterrán diéta;
- a túlzott óvatosság, a steril környezet kerülése, hiszen például az állatok közelsége, a falusi környezet, a D-vitamin bevitele sokat segít;
- a testmozgás beépítése a mindennapokba;
- a dohányzás, a dohányfüst kerülése.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!