Hétfőn többnyire borult lesz az ég, de a déli, délkeleti tájakon még kisüt a nap az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett. Ott főleg záporok, másutt eső valószínű, többfelé és nagyobb mennyiségű csapadék a Nyugat-Dunántúlon lesz.
Az északnyugatira forduló szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között alakul, de a délkeleti tájakon a déli órákra 20 fok fölé is emelkedhet a hőmérséklet - írja a met.hu.
Ezt követően ott is folyamatosan hűlni fog a levegő.
Szerdán a Dunántúlon fehőátvonulásokra kell számítani, a Dunától keletre még vastagabb lesz fölöttünk a felhőzet. Kezdetben délen, délkeleten fordulhat elő kisebb eső, a délutáni órákban elszórtan, nagyobb számban a Dunántúlon lehetnek záporok, nyugaton néhol zivatarok. A Dunántúlon és északkeleten élénk, nyugaton, északnyugaton erős lökések kísérhetik az északi-északnyugati szelet. Hajnalban 1-8, délután 12-17 fokra számíthatunk.
Csütörtökön a keleti határ mentén az eső eshet, máshol elszórt záporok, néhol zivatarok lehetnek a napos időszakok mellett. Élénk, a Dunántúlon és északkeleten erős lesz az északi-északnyugati szél. Hűvös idő lesz, a maximumok 11 és 16 fok között alakulnak - olvasható az idokep.hu oldalán.
Pénteken sok napsütés várható, rövid záporok csak helyenként fordulhatnak elő. Élénk lesz a nyugati, északnyugati szél. Hajnalban helyenként gyengén fagyhat, napközben 12-17 fok valószínű. Hétvégén sem jön jelentősebb felmelegedés, gyakran szeles időre számíthatunk elszórt esővel, záporokkal.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg