Megszüntették a letartóztatását, így szabadult a börtönből az a 34 éves férfi, aki egy 26 éves kerékpáros halálát okozta július elsején éjszaka az Árpád hídon – értesült a 24.hu. Szabó József, a Fővárosi Törvényszék szóvivője megerősítette információinkat, és közölte, a férfi bűnügyi felügyeletbe, vagyis házi őrizetbe került még októberben és nyomkövető eszközzel figyelik a hatóságok.
A tragikus balesetet egy spontán kialakult verseny okozta, amelyben egy Mercedes és két BMW vett részt. Mindhárom jármű jelentősen átlépte a megengedett sebességhatárt. A hajsza a Róbert Károly körúton kezdődött 0 óra 41 perckor. A csaknem 700 lóerősre feltuningolt Mercedes haladt elől, az autó azonban megcsúszott, a sofőr elvesztette uralmát az autó fölött, és az a szalagkorlátba csapódott.
A korlát mögötti kerékpárúton szabályosan közlekedett biciklijével egy 26 éves férfi, akit elgázolt az egyik sportautó, ennek következtében kettős végtagvesztést szenvedett, és a kórházba szállítása után meghalt.
A történtekről a rendőrség videót is közölt, amelyen látható, hogy a Mercedes felborult az ütközés után, és körülbelül 70 métert pörgött a tetején, végül a két mögötte érkező BMW közül a másodikba csapódott bele. Az igazságügyi szakértői vélemény alapján
a Mercedes legalább 137 kilométer/órával haladt, noha csak 70 kilométeres sebesség megengedett a hídon.
A gépkocsi menetstabilizátora ki volt kapcsolva. Azt pedig vizsgálják, hogy a feltuningolt autók közül bármelyik esetében felmerül-e, hogy illegálisan növelték az autó teljesítményét. A 34 éves Mercedes-sofőr beismerte bűnösségét, de tagadta a versenyzést a vallomásában. Azt elismerte, hogy gyorsan ment, de állítása szerint csak azért taposott a gázba, mert túl közel ért hozzá a mögötte gyorsan érkező BMW.
Szakjogász az Árpád hídi gázolásról: Nem mindenki alkalmas a vezetésre
Magyarországon tudomásul kellene venni, hogy a vezetés nem alanyi jog, mégpedig azért, mert nem mindenki alkalmas a vezetésre – hangsúlyozta érdeklődésünkre dr. Csordás Levente közlekedési szakjogász, aki szerint az Árpád-hídi gázolásnál a sofőr a sebesség megválasztásával maga is utassá vált a saját autójában.Magyarországon 1985-től van jelen a gyorsulási versenyzés. 1985-97-ig a Páty-Budakeszi szakaszon rendszeresek voltak az illegális versenyek, majd hosszú szünet következett. 1998-tól ismét megjelentek az illegális gyorsulások először Budapesten. 2002-től Budapestről kiindulva a versenyek elterjedtek az egész országban.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!