A Magyar Közlönyben jelent meg az az Orbán Viktor miniszterelnök által jegyezett kormányrendelet, amely a kabinet családügyi intézkedéseit tartalmazza. A több mint 20 oldalas rendelet értelmében változnak az
- a kistelepülésekre, az használt lakásokra vonatkozó otthonteremtési kedvezményekről,
- az új lakások építéséhez, vásárlásához kapcsolódó lakáscélú támogatásokról,
- a családok jelzáloghitel-csökkentéséről,
- a CSOK Plusz hitelprogramról
- és a Babaváró hitelről szóló passzusok is.
A Babaváró hitel esetében az alapvető igénylési feltételek nem módosultak, de
Kapcsolódó
a rendelet számos részletszabállyal kedvezőbb helyzetbe hozza a hitelt igénylőket és a már Babaváróval rendelkező családokat.
- Az egyik legfontosabb változás, hogy azok, akiknek az öt éven belüli gyermekvállalás nem teljesült, mostantól visszakaphatják a kamatmentességet, ha az első gyermekük csak ezt követően születik meg, és kérhetik a törlesztés szüneteltetését is.
- A rendelet egy másik fontos változtatása, hogy a válófélben lévő szülők esetében is visszaállítható a kamatmentesség, amennyiben az öt év letelte után az egyik fél újraházasodik, és az új házasságból gyermek születik.
- A szülőknek korábbi 180 napos határidőhöz képest egy évük lesz arra, hogy a bankot a gyerek születéséról értesítsék.
- A rendelet a méltányossági kérelem szabályait is módosította: a büntetés, kamattámogatás visszafizetése mellett méltányossági alapon a kamatemelkedés alól is felmentés kérhető.
- A Babaváró hitel feltételeinek megsértésére vonatkozó büntetések nem emelkedtek.
A változtatások ugyan nem érintik a hitel alapvető feltételeit, de jelentős enyhítést hoznak a már hitellel rendelkező családok számára.
A rendelet Babaváró hitellel kapcsolatos paragrafusai hatályba is léptek, és az egy hónappal ez előtt benyújtott kérelmekre is érvényesek.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló