Balatonalmádi polgármestere a közösségi médiában tette közzé, hogy az észak-balatoni város szigorítja a helyi építési szabályzatát. Ennek ugyan a település honlapján nem találtuk írásos nyomát, de a Facebookon Fabó Péter úgy fogalmaz, hogy a város életében ez az egyik legjelentősebb szigorítás:
A rendelet módosításának célja az volt, hogy kertvárosias lakóterületi övezetben korlátozni tudjuk a kialakítható önálló rendeltetési egységek számát. A korábbi négy lakóegység helyett alap esetben már csak egy önálló rendeltetési egység kialakítására lesz lehetőség.
Az indoklásban pedig az áll, hogy a városvezetőség ezzel igyekszik gátat szabni a telepszerű, befektetési célú építési beruházásoknak, amelyek mind infrastrukturálisan, mind környezeti szempontból aránytalan terhet rónak az érintett városrészekre.
A polgármester hozzáteszi, hogy a HÉSZ (helyi építési szabályzat) módosítása a közhiedelemmel ellentétben nem az önkormányzat kénye-kedve szerint történik. Magasabb szintű jogszabályok, valamint több hatóság, államigazgatási szerv jelöli ki azokat a kereteket, amelyek között egy ilyen módosítás levezényelhető.
De szándék, az kell hozzá, és én ezt egy alapvető fontosságú kérdésnek tartottam.
– teszi egyértelművé eltökéltségét Fabó Péter
A legmenőbb balatoni településen is szigorítanák a külterületek beépíthetőségét
Tihany önkormányzata megváltoztatja a kisparcellás mezőgazdasági külterületek beépíthetőségét.További részletek ITT →
Egyre több balatoni település sokall be
Már eddig is több önkormányzat tilalommal válaszolt az elmúlt években a tó partján elharapódzott ingatlanfelvásárlási őrületre.
Csak hogy néhány példát említsünk az északi partról, Paloznakon, Dörgicsén és Szentantalfán is változtatási tilalmat rendelt el az önkormányzat, úgy határozva, hogy rendelettel szigorít a falukép és a táj védelme érdekében.
A változtatási tilalom értelmében az érintett területeken nem lehet telket alakítani, új építményt létesíteni, meglévő építményt átalakítani, bővíteni, elbontani vagy más, építésügyi hatósági engedélyhez nem kötött értéknövelő változtatást végrehajtani.
Főépítészt a Balatonra!
Közben a Parlament elfogadta a magyar építészetről szóló törvényt, amely új szabályozási rendszert vezet be a balatoni építkezésekre vonatkozóan is - számolt be már az előzményekről is testvérkiadványunk, a We Love Balaton.
A magyar építészetről szóló 2023. évi C. törvény a Balaton-felvidéken védett övezetet határoz meg, és külön főépítészi tisztségről is rendelkezik.
Nem lehet építeni semmit a jövőben, pusztán csak a szabályok betartása mellett. Kifejezetten fontos szerepe lesz a helyi főépítészeknek, kapcsolódó tervtanácsoknak és az önkormányzatnak
– közölte Lánszki Regő, az Építési és Közlekedési Minisztérium építészeti államtitkára.
A vízparti szabályozási tervet és a térség településfejlesztési tervét is elkészítik a strandokra, a parti sétányokra és a vízpart megközelítésére vonatkozóan. Például biztosítani kell az adott partszakasz legkevesebb 30 százalékán egy legalább 5 méter szélességű közhasználatú parti sétányt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!