A megmérettetésre természetesen nem csak a part melletti cukrászdák jelentkezhetnek, hanem a távolabbi településeken található fagylaltozók is — írja a Turizmus.com.
A május 10-i döntőt Siófokon rendezik meg.
A versenyen nem csak az elismerésért éri meg részt venni, hiszen komoly reklámot is biztosít a jelentkezőknek a rendezvény. A korábbi tapasztalatok szerint az eddigi résztvevő cukrászdák jóformán turista zarándokhellyé váltak a médiafigyelemnek köszönhetően
– mondta Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke.
Az utóbbi azért is fontos, mert kampányuk célja, hogy a Balaton ne csak nyári program legyen a magyarok számára. Már tavasszal is rengeteg rendezvényt tartanak a régióban, és a fagylaltozók többsége már várja a vendégeket.
Fekete Tamás szerint az évek során rendezett versenyek nagymértékben hozzájárultak a fagylaltok egyre magasabb színvonalához is. A jelentkezők mindig példát mutatnak a balatoni vállalkozóknak, a régió fagylaltozói pedig szívüket, lelküket beleteszik az újabb ízek előállításába, ezzel hozzájárulva a helyi alapanyagok népszerűsítéséhez.
Az idei zsűriben nagy szakmai tekintélyek is felbukkannak: többek között Somogyi Renáta a 2024-es Gelato World Cup bronzérmese, aki jelenleg a gyenesdiási Bringatanya fagylaltmestere.
A verseny különlegessége, hogy a szervezők külön bemutatóval készülnek a szakmabeliek számára is. Ennek témája magába foglalja, miként lehet egy ilyen neves versenyen dobogót szerezni, valamint, hogy a külföldi régiók (olasz, francia) milyen különlegességekkel készülnek idén.
Erre tán még soha nem gondolt, ha a Balatonra ment
A hosszú hévégén a Balaton körül számos történelmi helyet kereshet fel, ami az 1848-1849-es szabadságharchoz köthető.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló