Az első világháború csatái még elkerülték a tó területét, ám a második világégés idején már a Balaton környékén is harcok dúltak, a légtérben angol és amerikai bombázók csaptak össze a német és a magyar vadászgépekkel.
A TÖRTÉNÉSZEK KUTATÁSAI ALAPJÁN ÖSSZESEN MINTEGY ÖTVEN GÉP VÉGEZTE A BALATON HULLÁMSÍRJÁBAN, KÖZÜLÜK EGY TUCATNYI MANAPSÁG IS OTT VAN, AHOL AZ ISZAPBA FÚRÓDOTT.
A tó környékén elhunyt pilótáknak, katonáknak Szigligeten és Zamárdiban alakítottak ki emlékhelyeket, azokat az ismert roncsokat pedig, amelyek a fürdőzést vagy a hajózást akadályozták, már eltávolították.
UTOLJÁRA AZ 1970-ES ÉVEKBEN TÖRTÉNT TRAGÉDIA A MÚLT HÁBORÚS EMLÉKE MIATT, AMIKOR A PARTTÓL TÁVOL EGY FÉRFI EGY CSÓNAKBÓL FEJEST UGROTT, ÉPPEN OTT, AHOL EGY REPÜLŐGÉP-RONCS KÖZEL VOLT A VÍZFELSZÍNHEZ, ÉS VÉGZETES FEJSÉRÜLÉST SZENVEDETT.
De az amatőr búvárok később is gyakran találtak újabb és újabb leleteket, amelyekről a Dívány is beszámolt.
Balatonföldvárnál például 1996-ban egy Junkers-88-as német bombázó maradványai kerültek elő, három évvel később Balatonkenesénél egy szovjet Il-2-es repülőgépet találtak, 2003-ban pedig Alsóörs került a figyelem központjába, ugyancsak egy szovjet roncs miatt.
Bombák is hullottak a tóba
A háborúban nemcsak repülőgépek, de bombák, aknák, lőszerek, veszélyes fémhulladékok is kerültek a Balatonba. Nyaranta a strandolók többször akadtak ilyen nemkívánatos emlékekre:
SIÓFOKON 2012-BEN A NAGY STRANDON, MÁSKOR BALATONKENESÉNÉL ÉS BALATONLELLÉNÉL IS KERÜLT ELŐ VESZÉLYES LŐSZER,
amelyeknek egy részét a helyszínen felrobbantották, a többit elszállították.
Vadászgép ritkaság Balatonakarattya partjánál
A közelmúltban, 2023-ban egy egyedi roncsot emeltek ki a Balatonból. A közel nyolcvan évig a víz mélyén nyugvó szerkezet az egyetlen fennmaradt magyar gyártmányú Messerschmitt vadászrepülőgép a világon.
Felbecsülhetetlen értékű vadászrepülőt emeltek ki a Balatonból
A Balatonakarattyán nyolc évtizede lezuhant világháborús Messerschmitt Me 109 típusú vadászgép hadtörténeti szempontból óriási kincsnek számít.Részletek ITT →
Tigrisek az iszapban?
Legendák szólnak arról, hogy három darab sértetlen Tigris harckocsit is rejt a Balaton mélységes iszapja.
Az MTI adott korábban hírt a történetről, mi szerint
A HARCKOCSIKAT A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ VÉGÉN A VISSZAVONULÓ NÉMET KATONÁK SÜLLYESZTETTÉK A TÓBA, MIUTÁN KIFOGYTAK AZ ÜZEMANYAGBÓL.
A hírügynökségnek nyilatkozó búvár szemtanú azt mondta, hogy a víz alá merülve maga is megtapogatta a német harckocsikat, amelyek annyira belesüllyedtek a Balaton alján az iszapba, hogy csak a lövegtornyaik és az ágyúcsöveik álltak ki.
Az MTI annak idején azért kereste meg a balatoni repülőroncs-kiemelések nyomán ismertté vált Bruckner Jánost, mert a sajtóban több alkalommal is híradás jelent meg arról, hogy a déli partok menti víz német harckocsit rejt.
Nem egyet, és nem a déli parton
– közölte akkor a lellei búvárkör vezetője, ám azt, hogy pontosan hol pihenhet a tóban a három Tigris, az amatőr kincsvadászat veszélyei miatt nem kívánta elárulni.
A monstrumok nem éppen veszélytelenek, ugyanis, a Tigris 1, társa a Királytigris és a T2 komoly lőszerarzenállal felszerelt. Ezek a hadianyagok idővel instabillá válnak, elkezdenek »izzadni«, és akár fel is robbanhatnak, miközben a környezetet is szennyezik.
– nyilatkozta a búvár.
Az azóta eltelt években azonban a nyilvánosság megfeledkezett a Balaton Tigriseiről, hiszen eddig semmiféle bizonyítékot nem találtak, ami a létezésükre utalna.
A mélyben rekedt tengeralattjáró története
Az eddig felsorolt meghökkentő információk azonban eltörpülnek amellett a hír mellett, hogy
ÁLLÍTÓLAG EGY BÚVÁRHAJÓ-RONCSOT IS REJT A BALATON, VALAHOL A DÉLI PART KÖZELÉBEN.
Búvárhajó-roncsot rejt a Balaton, így hívták fel rá a figyelmet
Az alkotók öt napon át pingálták a szántódi aluljáró falait.Részletek ITT.
Kevesen tudnak arról, hogy az egykori Osztrák-Magyar Monarchia területén tengeralattjáró építés is zajlott, azt pedig még kevesebben, hogy egész pontosan 1905-ben úszott már búvárhajó a Balaton vizén – írta a Balaton.hu.
A naszád történetét és annak kusza szálait egy amatőr történész csoport igyekezett kibogozni 1939-ben, ám a második világháború véget vetett a kutatásnak, és a történet a feledés homályába veszett.
Annyit tudni az esetről, hogy állítólag egy Meszlényi Pál függetlenségi képviselő befektetésével megalakult
RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ÉPÍTETTE A MERÜLŐHAJÓT, AMIT AKKUMULÁTOR HAJTOTT, TESTE PEDIG NÉGY HENGERBŐL ÁLLT.
Egy elsődleges hévízi merülőpróba után az első éles tesztelése 1905 nyarán történt a keszthelyi kikötőben, ahol néhány méter megtétele után az egyik henger léket kapott, és a hajó a tó fenekére süllyedt. Akkor azonban sikerült kivontatni és helyrehozni, de a második kísérletről kevesebb korabeli újságcikk maradt fent.
Úgy hírlik azonban, hogy akkor már Balatonboglárig elértek a hajóval, de az útjának motorhiba vetett véget, és a naszád örökre elmerült, miközben a személyzete úszva megmenekült.