A vállalatcsoport július 6-án és 7-én várja a járműkedvelőket a hétvégi retró rendezvényére – írja a Volánbusz sajtóközleménye.
A Balaton északi, illetve Keszthely és Tapolca közötti vasútvonalán ezúttal klasszikus járműcsodák idézik fel a régi idők közlekedését. Idén 30 éves például a hazai InterCitymotorvonatgyártás egyedi járműve, a Samu.
A V63-as Gigant villanymozdonyok is 50 éve gördültek le a gyártósorról, az M44-es Bobó tolatómozdonyok pedig idén már 70 évesek lettek. A MÁVAG gyár egyik legsikeresebb terméke, a 424-es gőzmozdony is idén ünnepli forgalomba állásának 100. jubileumát – a Bivaly becenévre hallgató mozdonyból a hazai és külföldi vasutaknak összesen 514 darabot gyártottak. A személykocsik terén 30 évesek lettek az EuroCity-flotta gerincét nyújtó CAF-sorozat első darabjai.
Az évfordulós járművek kiemelt szerepet kapnak a MÁV-VOLÁN-csoport idei retrórendezvényein. A Volánbusz a Budapestről érkező vonatokhoz csatlakozva, két ikonikus nosztalgiabusszal szállítja az érdeklődőket Siófok és Balatonfüred között: a zöld színű FAROS-1 és egy Volán-sárga IK266-os színesíti majd a nosztalgiajárművek kínálatát.
A retróhétvége volános járatai mindkét végállomásról 8:30-kor, 10:30-kor, 12:30-kor, 14:30- kor és 16:30-kor indulnak, természetesen a Szántód és Tihany között közlekedő kompjáratot is igénybe véve. A menetrend elérhető az eseményről szóló tájékoztatóban.
A zöld színű, FAROS-1 rendszámmal közlekedő, Ikarus 55 LUX kivitelű (55.21 altípusú) autóbuszt még 1967-ben gyártották, első tulajdonosa az Ikarus székesfehérvári üzeme volt. 2000-ben a Kapos Volán romos állapotban vásárolta meg a tengelici termelőszövetkezettől, majd felújították, és 2001-ben forgalomba helyezték. Közel 20 évvel később az állapotára való tekintettel, a zalaegerszegi Volánbusz-telephelyen dolgozó szakemberek fáradtságos munkájának köszönhetően újra teljes felújításon esett át, a 2020-ban elindított volános értékmentési program keretében. A jármű azóta – a társaság nosztalgiaflottájának egyik büszkeségeként – számos rendezvény és kiállítás fontos résztvevője volt.
Az Ikarus 266 típusú, MNZ-589 rendszámmal közlekedő autóbuszt 1978-ban gyártották az Ikarus székesfehérvári üzemében. A 266.25 altípusba tartozó jármű eredetileg a 13. számú Volánnál, illetve jogutódjánál, a Kapos Volánnál szolgált. Az IK266-os több társához hasonlóan komplett vázcserén esett át a 90-es években, majd 2014-ben, a Kapos Volán megalakulásának 65. évfordulóján teljes felújítást kapott. Ekkor zöld-fehér fényezését a jelenlegi Volán-sárgára cserélték, és visszakerült rá a legendás Volán-csiga is.
20 elektromos autóbuszra kapott támogatást a Volánbusz
Évente 855 tonna szén-dioxid-kibocsájtást váltanának fel a forgalomba hozott járművek. Bővebben itt olvashat erről.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ausztria térdre rogyott, ez már a lakosság előtt sem titkolható

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is

Tízezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?
Az egekbe szökhet Orbán vérnyomása, Putyin barátaira vetett ki szankciókat az EU

Megvan a bűnös, ez okozta a pénteki borzalmas földindulást

Vesztegzár alatt a Balaton, elszigetelik a legelőket

Simor András megnevezte, ki lehet örökre hálás az MNB-s ügy miatt

Ez nagyon nem hiányzott a németeknek, ebből komoly baj lehet

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet
