A világ számos helyén hatalmas programturisztikai értéke van egy város vagy régió történelmi emlékhelyeinek. Érdemes ilyen szemmel is körülnézni a Balatonnál a március 15-i hétvégén – javasolja a Nyitott Balaton.
A Balaton és környéke tele van olyan honvéd és huszár-emlékművel, az 1848-49-es szabadságharcot idéző szoborral, sírhellyel, amelyeket főként közép-és kisiskolás gyerekeinkkel érdemes felkeresni – mondta Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke.
A szövetség közleménye szerint szinte minden tó környéki településnek megvannak a maga hősei. Nevüket, haditetteiket számos emléktábla, sírhely őrzi. Ezzel párhuzamosan több olyan szobor is található a Balatonnál, amelyek előtt érdemes ezen a hétvégén egy pillanatra megállni, és emlékezni az 1848-as forradalom hőseire.
Balatonon van a világ első Kossuth-szobra
Kevesen tudják, hogy Kossuth Lajos egykori kormányzó első köztéri szobrát is Balaton mellett állították fel, a mai Balatonszabadi területén, 1894-ben. Mindez az osztrák-magyar monarchia idején igen bátor tettnek minősült. Ezt követően Balatonkenesén és Almádiban is állítottak hasonló szobrot. Több más forradalmi emlékmű mellett ezekhez is érdemes elbiciklizni mondjuk egy kerékpáros kirándulás alkalmával. A Badacsony környékén kirándulók felkereshetik Pöltenberg Ernő honvédtábornok díszsírhelyét, aki huszár századával részt vett többek között a pákozdi és az isaszegi csatában, katonái többször is megfutamodásra kényszerítették az orosz és az osztrák csapatokat. A forradalom végén, ahogy a többi aradi vértanút, őt is halálra ítélték, Pöltenberg volt az, aki elsőnek lépett a bitófa alá. Családja Badacsonyban talált otthonra, síremlékük a badacsonytomaji temetőben található.
Ha a déli partot vesszük célba, Siófokon Somogyi József nevét érdemes megjegyezni. Bár nem Magyarországon született, hanem Angliában, ő is részt vett a forradalmi harcokban.
Beindul a temetői turizmus is
A Balaton környékén még legalább 20-30 olyan történelmi sírhely, emlékmű található, amelyekre érdemes volna a helyi településvezetőknek és turisztikai szakembereknek az eddigieknél is nagyobb figyelmet fordítani, hisz mindez újabb turistákat hozhatna a településekre. Különösen ilyenkor, a márciusi ünnep közeledtével – mondta Éskovács Péter, a Balatoni Turizmus Szövetség tanácsadója.
Aki az egész hosszú hétvégét a történelemnek szenteli, meglátogathatja többek között az ajkai városi köztemetőben Parragh Lajos honvéd hadnagy síremlékét, az alsóörsi művelődési ház emléktáblán elolvashatja, ki volt May János honvéd százados, vagy kilátogathat ugyancsak Alsóörsön a temetőbe, Vargha Lajos honvéd százados síremlékéhez.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!