Ha átlagos lesz a március hátralevő része, majd az áprilisi és a májusi időjárás is, akkor akár a 117-118 centimétert is elérheti a Balaton átlagos vízállása, ami jó kezdést jelenthetne a turisztikai szezonnak – erről tájékoztatta Horváth Angéla, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője a Balatoni Szövetség elnökségét.
Szerdán a Balaton átlagos vízállása 107 centiméter volt, ami azt jelenti, hogy 8 centiméternyi vízoszlop hiányzott a márciusi, és 13 centiméternyi a májustól érvényes szabályozási vízszint-maximumhoz. Miként a hírbalaton.hu rámutatott, ennek elérése kedvező lenne a meleg, nagyobb párolgási veszteségeket hozó, kevéssé csapadékos nyár előtt.
Tavaly egyébként a Balaton vízszintje igen szélsőséges értékeket mutatott. 2023. december 25-től 2024. április közepéig nyitva tartották a zsilipet a magas vízállás miatt, majd a forróság hatására pár hónap alatt 40 centiméterrel csökkent a tó szintje.
Ami pedig a víz minőségét illeti: a szakemberek várakozásai és reményei szerint ez a tavalyihoz hasonlóan összességében jól alakul.
„A Balaton sérülékeny, sekély vízű tó, amely különösen érzékeny a klímaváltozásra, így bármikor érhet minket a 2019-es évhez hasonló meglepetés, de a jó hír az, hogy azóta nem volt nagy algaszaporodás, illetve jelentős vízminőségi probléma"
– jelezte Horváth Angéla.
Szót ejtett ennek kapcsán a tavaly nyár végi, tihanyi strandot érintő lokális E-coli fertőzésről is, amelynek felderítése és elhárítása megtörtént.
Az algásodás szempontjából ugyanakkor szerinte kedvezőtlen tendenciát mutat és kockázatot jelent, hogy az elmúlt három évben a tó mindhárom medencéje szaknyelven szólva eutróffá vált, ami magasabb foszfor és nitrogén tartalmat jelent.
Kiemelte, hogy az időjárás, a parti sáv- és a nádasok állapota is befolyásolja a vízminőséget.
Rendkívüli esetekben, akár egy villámárvíz után kaphat olyan terhelést a tó, ami ideiglenes vízminőség-védelmi problémát okozhat
– tette hozzá a szakember.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Fájni fog: a kormány terve káoszt okozhat az ingatlanpiacon

Egy hónap alatt bekrepált a lengyel kiskereskedelem, már élelmiszerre sem költenek

Még azelőtt bukhat a kormányfő, hogy a hatalom a kezébe kerülne

Több pénzt kaphat Ukrajna, de meglesz az ára

Volt NATO-tábornok: 2027-ben törhet ki a világháború, de már idén is nagy baj lehet

Botrány, román hallgatók tömegei rövidítették meg a diákhitel központot

Leválasztanak minket? Trump és Putyin kézfogása átrajzolhatja a geopolitikai határokat

Lázár János: Főúr kancát keres, hogy ne legyen magányos

Kifizetődő euróval fizetni: héthavi csúcsra gyorsult az eurózóna gazdasági növekedése
