Alig pár nap, és július 20-án ismét átúszhatjuk a Balatont, azonban ennek megkérik az árát.
Sajnos, általánosságban elmondható, hogy az egyes tömegsport rendezvények szervezői a nyilvánvalóan hasznos közcélok - mint például az egészséges életmódot támogató sportesemények szervezése - mellett egyre inkább szem előtt tartják, egyre inkább előtérbe helyezik a saját üzleti szempontjaikat is
Kapcsolódó
– fogalmazott ezzel kapcsolatban Lukács László György országgyűlési képviselő Gulyás Gergely kancelláriaminiszternek feltett írásbeli kérdésében.
Mint írta, ez a fenti tendencia olyan mértéket öltött a Balaton-átúszás kapcsán, hogy az a sportolni vágyók és sportbarátok körében már komoly felháborodást váltott ki.
Az idei évben július 20. napjára tervezik az eseményt, amelynek részvételi díja elővételben 18500 forint, július 17-ét követően pedig 20000 forint
– részletezte a politikus.
Lukács László György levelében arra is kitért, hogy a sporteseményt évről – évre megszervező
Aranyhíd Balatonátúszó Sport Kft. a tavalyi év során több mint 182 millió forintos bevételt ért el, de az adózás utáni eredménye is meghaladta a 60 millió, ahogyan az azt megelőző évben is a 33 millió forint profitot.
Azt gondolom, nem helyes, hogy egy ilyen nagy érdeklődésre számot tartó sportesemény ilyen volumenben profitorientált legyen. Üdvözlendőnek tartanám tehát, ha a Kormány sok más szegmenshez hasonlóan, ebben az esetben is „kiiktatná” az üzleti alapú szervezőket azáltal, hogy saját maga bonyolítana le Balaton-átúszásra lehetőségeket adó rendezvényt-, vagy akár rendezvényeket nonprofit alapon
– fogalmazta meg véleményét Gulyás Gergely számára.
Várható-e, hogy a Kormány – egyébként minden bizonnyal népszerű intézkedésként – magára vállalja alternatív Balaton-átúszó rendezvény/rendezvények szervezését? – tette fel a kérdést.
A Miniszterelnökség részéről válaszoló Panyi Miklós államtitkár azonban miután leszögezte, hogy a Kormány kiemelt célja a magyar emberek egészségi állapotának javítása, ennek érdekében a minőségi rendszeres sportolási és szabadidős tevékenységek biztosítása, a Balaton-átúszás kapcsán mindössze azt emelte ki, hogy a több mint 5 kilométeres táv biztosítása kiemelt szervezői hátteret igényel, hiszen a teljes vízi távon biztosítani kell a biztonsági, mentő és egészségügyi személyzetet,
amelyek a program költségeit és díjait is megnövelik.
Az üzleti szempontok érvényesülést még azzal húzta alá az államtitkár, hogy az eseménynek kiemelt turisztikai jelentősége van, illetve médiaesemény is, amivel több millió ember figyelmét fel lehet hívni a mozgás és az úszás fontosságára.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!