Eddig nem volt ugyanis olyan gyors és hathatós mentőeszközük, amellyel jégen és mocsárban is menteni tudnának. Most azonban ennek vége, és egy közel négyéves álom valósult meg – fogalmaz közösségi oldalán a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata

Mint írják, az alapításuk óta eltelt elmúlt két és fél évtizedben sok fejtörést is okozott, hogyan lehet hatékonyan és gyorsan menteni télies körülmények között. 

A SEGÍTSÉGET TÖBBNYIRE GYALOGSZERREL VAGY KORCSOLYÁVAL NYÚJTOTTÁK, AMI SOK ENERGIÁT EMÉSZTETT FEL, ÉS NEM VOLT TÚL HATÉKONY.

Öt éve dolgoznak a megoldáson

Felidézik, hogy 2019-ben határozták el, mindent elkövetnek annak érdekében, hogy beszerezzenek legalább egy légcsavaros hajót, úgynevezett airboat-ot, ezért felvették az amerikai gyártókkal a kapcsolatot, illetve keresték a megoldásokat Európában is.

Végül 2,5 éve találtunk egy csehországi lehetőséget, ahol 2 db amerikai gyártású, újszerű légcsavaros hajót kínáltak 40 millió forintért. Nekünk 1 darabra volt szükségünk, de az eladó ragaszkodott a csomagban (2 db együtt) való értékesítéshez. Nekünk nem volt ennyi pénzünk…

– írják, hozzátéve, hogy akkor fordultak a Facebookon segítségért, méghozzá nem is eredménytelenül:

A MAI NAPIG 68 ALKALOMMAL ÉRKEZETT CÉLIRÁNYOS TÁMOGATÁS AZ AIRBOATOKRA, ÖSSZESEN 7 MILLIÓ 597 EZER 200 FORINT MAGÁNSZEMÉLYEKTŐL ÉS GAZDASÁGI SZEREPLŐKTŐL.

Közben az eladóval folyamatosan alkudoztak, mígnem végül 26 millió forintos vételár lett az alkudozás végeredménye, és a hiányzó 18,4 millió forintot az egyesület munkáiból származó bevételekből tudták fedezni, így megvásárolták mindkét légcsavaros mentőeszközt.

A magyar lajstromozás nem ment a legegyszerűbben, de végül sikerült, és a hajókat hivatalosan is üzembe helyezték.

Ha egyszer mégis befagyna a Balaton

A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata ezúton is köszöni a segítséget az összes közreműködőnek, most pedig 

következik a sok-sok képzés és oktatás, hogy minden körülményben hatékonyan tudjunk életeket menteni.

A hajók bemutatását azzal zárják, hogy 

A SZKEPTIKUSOK AZT MONDJÁK, MÁR SOHASEM FOG BEFAGYNI A BALATON.

A VMSZ válasza azonban erre az, hogy ha befagy és valaki bajban lesz, akkor sokkal gyorsabban érkezik majd a segítség.