A mai napon megtörtént a Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatalának épületében Balog Zoltán püspök meghallgatás a kegyelmi ügyben betöltött szerepe miatt.
A korábbi miniszter egy videófelvételen közölte az álláspontját. Mint mondta, az elnökségi tanács arra biztatta, gondolja át közéleti szerepvállalásait, hogy azok mennyiben egyeztethetők össze a zsinat lelkészi-elnöki megbízatásával. „Ennek a kérésnek eleget fogok tenni” – jelentette ki.
Tudatában vagyok annak, hogy a támadások ezzel nem érnek véget, de egyházunk kormányzóinak bizalma erőt ad ezek elviseléséhez. Elutasítunk minden olyan törekvést, amely egyházunkat egy olyan ügybe akarja belerángatni, melyhez semmi köze nincs. Kegyelmi kérvényekkel egyházunk egyik testülete sem foglalkozott, és nem is foglalkozik
– idézi az Index Balog Zoltánt.
Kiemelte azt is, hogy köztársasági elnök kérésére bármilyen ügyben állást foglal, az kizárólag rá tartozik,
„akár tévedtem, akár nem”
– hangsúlyozta.
Ezt azzal magyarázta, hogy a döntéseket a köztársasági elnök hozza meg, szuverenitása pedig Balog Zoltán szerint megkérdőjelezhetetlen. Hangsúlyozta, Novák Katalin elmondta, amit szükségesnek tartott, és tiszteletben tartja, ahogy ezt az ügyet lezárta. „Az általa hozott döntésért ő vállalta a felelősséget” – tette hozzá.
A legfontosabb kérdés mégis az volt, hogy tisztázza szerepét a kegyelmi kérelem kapcsán.
Amikor gyanú merült fel az igazgató ellen, azonnal felfüggesztettem, vizsgálatot rendeltem el, s a büntetőeljárás végén börtönbe került. Vele én személyesen soha nem találkoztam, kegyelmi kérvényt nem nyújtott be. Az igazgatóhelyettes, K. Endre érdekében, akit nem pedofilként ítéltek el, mások fordultak a köztársasági elnökhöz kegyelmi kérvénnyel. Tehát a kérvényt nem én nyújtottam be, és nem is terjesztettem fel
– hangsúlyozta.
Tévedtem, és hibáztam.
Akitől ezért bocsánatot kell kérnem, attól bocsánatot kértem és kérek. Döntést nem hoztam, a pedofília bűnének egyértelmű elutasítása számomra soha nem képezte vita tárgyát, és nem is fogja. A református egyházban ebben is egyek vagyunk
– fogalmazott. A beszámoló szerint hozzátette, hogy nem azért kell bocsánatot kérnie, mert egy kegyelmet kérő ember mellé állt, hanem azért, mert ez az ügy a református egyháznak kárt okozott.
Ezt mélységesen sajnálom, és az enyéimtől, minden reformátustól bocsánatot kérek, bocsássanak meg
– mondta Balog.
A református egyház törvényhozó szerve 86 százalékos arányban erősítette meg Balog Zoltánt vezetői pozíciójában.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!