A személygépkocsi-piac stagnálásával szemben kitartóan és lendületesen nőnek a haszongépjármű-eladások Magyarországon. Áprilisban az egy évvel korábbihoz képest bő ötödével több új kishaszonjárműre került rendszám − derül ki a DataHouse jelentéséből −, a négyhavi, közel 3,1 ezres darabszám pedig egyharmados piacbővülést jelent. Igaz, 2009 azonos időszakához mérve még nagyjából ugyanekkora az elmaradás. A legtöbb járművet a Renault adta el, a francia márka − és egyben a piac − legkeresettebb modellje pedig a Master lett, de alig fogyott kevesebb a Ford Transitokból és az ezeknél kisebb, személyautó méretű Volkswagen Caddykből.
Ami a nagyhaszonjárműveket illeti, a külföldi szállítási lehetőségek beindulásával felpörgött nyergesvontató-piac után növekedésnek indultak az alapvetően belföldön használt teherautók eladásai is. A tempó és az első negyedévben értékesített mennyiség így is elmarad a kamionok mögött, hiszen amíg a tehergépkocsik esetében a 194 darab jármű csak bő 12 százalékkal múlja felül az egy évvel korábbit, addig a vontatók 965-ös darabszáma két és félszer több a 2010. január—áprilisban eladottnál. A márkák versenyében a 2010 első harmadát toronymagasan vezető DAF mellé szorosan felzárkózott a Volvo, mindketten a piac bő ötödét-ötödét birtokolják.
Az első negyedéves adatok láttán a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) áprilisban félezer darabbal emelte meg nagyhaszonjármű-eladási prognózisát, az idénre várt 3,8-4,0 ezer jármű − amiből 2,4-2,5 ezer darabot tehet ki a nyerges vontatók száma − a 2004−2005-ös szintnek felel majd meg.
Gyöngyössy István, az MGE tehergépjárművekért felelős elnökségi tagja a szervezet múlt havi tájékoztatóján azt mondta: a nyergesvontató-piac elérte a válság előtti időszak 85 százalékát, illetve közel a háromszorosára nőtt az egy évvel korábbihoz képest, de ez megtévesztő, mert az eladások csak 2010 utolsó harmadában normalizálódtak, azaz beálltak havi 200 darab körüli szintre. Gyöngyössy szerint visszatért a válság előtti időszak, amikor a piac nem mutatott szezonalitást. Az eladások összetétele ugyanakkor megváltozott: a krízis előtt 30−50 százalék volt a nyerges vontatók aránya, ma ez 70 százalék, a nyugat-európai szállítási piac és az export beindulásával összefüggésben. A szakember az év második felére, utolsó harmadára prognosztizálta a teherautók keresletében várható élénkülést, ám ez a jelek szerint valamivel hamarabb bekövetkezett, hiszen a márciusi, 11 százalékot meghaladó éves szintű csökkenést áprilisban 61,5 százalékos növekedés követte.
Helyezés | Márka | Darabszám | Piaci rész. % | Változás %* |
Nagyhaszonjárművek | ||||
1 | DAF | 242 | 20,9 | 31,5 |
2 | Volvo | 233 | 20,1 | 316,1 |
3 | MAN | 169 | 14,6 | 191,4 |
4 | Scania | 163 | 14,1 | 89,5 |
5 | Mercedes | 150 | 12,9 | 154,2 |
Kishaszonjárművek | ||||
1 | Renault | 475 | 15,4 | 113 |
2 | Volkswagen | 448 | 14,5 | 77,8 |
3 | Ford | 411 | 13,3 | 25,7 |
4 | Fiat | 336 | 10,9 | 6,3 |
5 | Peugeot | 279 | 9 | 48,4 |
*az egy évvel korábbihoz képest | ||||
Forrás: DataHouse |