Március 1-jén lépett érvénybe az Építési és Közlekedési Minisztérium által szorgalmazott új tömegközlekedési tarifarendszer. Karácsony Gergely főpolgármester, illetve Lázár János építési és közlekedési miniszter egyezsége nyomán az ország és vármegyebérlet érvényes lesz Budapest területén a BKK, a Volánbusz, a MÁV-HÉV, illetve a MÁV-START 2. osztályú járatain is.
A vármegye- és országbérlet ára 9450, illetve 18 900 forint, azonban a diákok 90 százalékos kedvezménnyel 945, valamint 1890 forintért válthatják ki ezeket a bérleteket. Az árengedményből kihagyták viszont a tanulmányokaikat levelező munkarendben végző hallgatókat, így számukra márciustól megszűnik a diákkedvezmény lehetősége – írja az Eduline.
Az új tarifarendszerben 50 százalékos árengedménnyel utazhatnak a 14 és 25 év közötti fiatalok, azonban sem a kormányrendeletben, sem a Volánbusz és MÁV oldalán nincs feltüntetve a 25 év feletti levelező hallgatók hallgatókra vonatkozó kedvezmény. Egy az Eduline-hoz eljutatott olvasói levél számol be arról, hogy elutasították egy levelező formában tanuló hallgató kedvezmény kérelmét. A portál az esettel kapcsolatban megkereste a Volánbusz Zrt-t, de nem kaptak választ a kérdéseikre.
Ennyivel úszhatja meg a tömegközlekedést
Március 1-jétől új időszámítás kezdődött a közösségi közlekedésben.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát