A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerint megalapozatlan a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) 200 millió forintos büntetést kirovó határozata, ezért azt közigazgatási perben megtámadja. A BKK hétfői közleménye szerint a szervezetet teljes meglepetésként érte a KDB 200 millió büntetést kirovó határozata. A közlekedési vállalat hozzátette:
a jogorvoslatot indító pályázó 10 milliárd forinttal többet kért volna ugyanazért a szolgáltatásért, mint a nyertesnek kihirdetett pályázó.
A BKK tudatta azt is, hogy a KDB mostani döntését ugyanúgy megalapozatlannak tartja és közigazgatási perben fogja megtámadni, mint a Lánchíd felújításával kapcsolatban tavaly kirótt bírságot, amelyről a Fővárosi Törvényszék utóbb megállapította, hogy jogszerűtlen volt a KDB részéről.
A Közbeszerzési Döntőbizottság hétfőn tette közzé határozatát, amelyben megállapította, hogy a BKK egy 2023-as, autóbuszvonalak üzemeltetésére kiírt pályázat során sértette meg a közbeszerzésekről szóló törvényt – írja az MTI.
A KDB kiemelte, hogy a részvételi felhívásban nem rögzítették pontosan és egyértelműen a szállítási határidőket és nem határozták meg egyértelműen a gyártói vagy szállítói nyilatkozat adattartalmát.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!