Több mint húsz éve nem volt ennyire alacsony Budapest útjain az összes személyi sérüléssel járó közlekedési baleset száma: 2024-ben 2900 esetnél intézkedtek a rendőrök.

Ezen belül 

  • a halálos kimenetelű közlekedési balesetek száma közel harmadával, 32-re csökkent az előző évi 43-mal szemben,
  • és drasztikus csökkenés volt megfigyelhető a súlyos baleseteknél is: 875-ről 652-re.

Dr. Léránt Krisztián, r. alezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztály vezetője sajtótájékoztatóján elmondta, a gyorshajtás a vezető baleseti okok között második helyen áll;

  • tavaly a főváros útjain 13-an haltak meg sebességtúllépés miatt bekövetkezett balesetekben. 

Budapest rendőr-főkapitánya évekkel ezelőtt kezdeményezte a főpolgármesternél fix sebességmérő készülékek kihelyezését.

A kamerák 2024. október végén álltak üzembe: 26 helyszínen 47 sáv forgalmát ellenőrzik a nap 24 órájában, a hét minden napján.

A készülékekkel rögzített gyorshajtások száma hónapról hónapra csökken:

  • tavaly novemberben még 52.937 járművet mértek be, 
  • idén februárban már csak 21.839-et.

Emellett a kerületi önkormányzatok is telepítettek úgynevezett traffiboxokat: ilyenekkel a II. és III. kerületekben már találkozhatunk, ezek tavaly 11.414 sebességtúllépést rögzítettek.

A budapesti rendőrök hordozható  sebességmérő eszközökkel 2024-ben további 77.534 gyorshajtóról készítettek felvételt, valamint mozgó járműből is tudnak mérni, tavaly 2202 közlekedőt szűrtek így ki a forgalomból.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság illegális gyorsulási versenyekkel és a másokat szándékosan veszélyeztető közlekedőkkel szemben is fellépett.

Tavaly 47 esetben szerveztek célellenőrzést, amelyek során 202 fővel szemben intézkedtek sebességtúllépés miatt. Engedély nélküli járműátalakítás miatt a társhatóságokkal közös ellenőrzések alkalmával 93 szabálysértési eljárás indult, 26 közigazgatási bírságot szabtak ki, 15 főt elfogtak vagy előállítottak, driftelés miatt pedig 137 esetben helyszíni bírságot szabtak ki.

A gyorshajtás mellett az egyik legveszélyesebb közlekedési magatartásforma az ittas vezetés:

  • A budapesti rendőrök tavaly 311.117 esetben alkalmaztak alkoholszondát, ez a 2020-as évben végrehajtott méréseknek több mint a háromszorosa.
  • Az ellenőrzésekkel 2024-ben több mint 3000 ittas vezetőt szűrtek ki a forgalomból, az ittasan okozott balesetek aránya pedig 4,4 százalékra csökkent. 

A sajtótájékoztatón bemutattak egy idén március 20-án a III. kerületben, a Szentendrei úton készült felvételt is, melyen egy Lamborghini a megengedett sebesség csaknem kétszeresével, 136 km/h-val száguld, amiért 140 ezer forint közigazgatási bírsággal és hat büntetőponttal szankcionálták.