A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a Budapest Közút a biztonságosabb közlekedés érdekében folytatja a Fővárosi Közgyűlés által is elfogadott közlekedésbiztonsági stratégiában lefektetett sebességcsökkentési programot.
Az intézkedések célja, hogy kevesebb baleset történjen az utakon, és tovább csökkenjen a súlyos és halálos sérülések száma
- közölte a BKK azzal, hogy a stratégia célkitűzései és a közelmúltban elvégzett adatalapú vizsgálatok alapján
először az I. kerületi Attila úton, később más, fővárosi kezelésű útszakaszokon is beavatkoznak.
A BKK adatelemző munkatársai
- mesterséges intelligenciát (MI) is használó modelljükkel megvizsgálták, hogy melyek azok a stratégiában kijelölt útszakaszok, amelyeknél már önmagában a megengedett sebesség csökkentése is segít elkerülni a súlyos és halálos baleseteket;
- ez alapján először az I. kerületi Attila út Mikó utca és Alagút utca közötti szakaszán - a Mikó utca és a Vérmező út közötti szakasszal megegyezően - 50 kilométer per óráról 40 kilométer per órára módosítják a legnagyobb megengedett sebességet.
Az Attila úti tapasztalatokat felhasználva már az ősz folyamán további, a stratégiában szereplő útszakaszokra is kiterjesztik az intézkedést, csökkentik és egységesítik a sebességhatárokat.
Folytatódik a Sulizóna-program, amelyhez eddig három kerület csatlakozott. Az intézmények a kerületi önkormányzatnak jelezhetik csatlakozási szándékukat, az önkormányzatok és a BKK pedig minden szakmai támogatást és tudást megad a sulizóna kialakításához - idézi az MTI a közleményt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!