A főpolgármester közösségi oldalán osztotta meg, hogy a július elején beígért, augusztusban már telepített sebesség-ellenőrzést végző kamerák végre „munkába állnak” – írja az Index.

Szerdától élesben működnek a Fővárosi Önkormányzat által felszerelt sebességmérők – tette hozzá a főpolgármester.

Karácsony Gergely arról is beszélt, hogy az elmúlt időszakban tesztüzemben működött a 47 sávot figyelő rendszer, és egészen döbbenetes eredmények születtek. Az október 7. és 13. közötti szűk egyhetes időszak alatt a traffipaxok 38 790 gyorshajtást rögzítettek, ám ezekért még nem járt büntetés.

A kamerák kihelyezése nem önkormányzati feladat, mégis egy lépés a sok közül annak érdekében, hogy elérjük a célunkat: senki, de senki ne haljon meg a városban közúti balesetben. A rendőrséggel közös sebességmérő rendszer kialakítása mellett zebramegújítási programunkkal, városszerte sebességcsökkentéssel, sulizónaprogrammal és a védett kerékpársávok létesítésével is azért dolgozunk, hogy biztonságosabb legyen Budapesten közlekedni, élni

 – tette hozzá bejegyzésében Karácsony Gergely.

A traffipaxok telepítésének előzménye, a tavaly nyáron, az Árpád hídon történt tragikus baleset, amely után Karácsony Gergely vállalta, 26 darab, modern sebességmérő kamera telepítését. A főváros augusztusra beszerezte az eszközöket, és le is helyezte azokat, ennek ellenére preventív funkciót csupán mostantól fognak ellátni.

A Police.hu közleménye szerint az alábbi helyeken várhatóak a traffipaxok:

  • Árpád híd, Népfürdő utcai lehajtó (mindkét irány)
  • a III. kerületi Szentendrei úton a Raktár utcánál, valamint a Monostori útnál (mindkét irány)
  • a Rákóczi híd budai, illetve pesti hídfőjénél
  • a Petőfi híd budai lehajtójánál
  • a Bécsi úton a Zay utcánál (mindkét irány)
  • a Bajcsy-Zsilinszky úton az Alkotmány utcánál
  • az Üllői úton a Vágóhíd utcánál, valamint a Határ útnál
  • a XI., Bocskai úton a Tass vezér utcánál
  • a 6-os főút fővárosi szakaszán a Növény utcánál, a Duna utcánál (Savoya Park)
  • a Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton a KÖKI-terminálnál (mindkét irányban)
  • a XI., Budaörsi úton a Rupphegyi útnál 
  • a XI., Balatoni úton a Péterhegyi lejtőnél
  • a XIII., Váci úton a Lőportár utcánál

Karácsony Gergely: még nem arról dönt a főváros, hogy legyen-e olimpia vagy sem

A főpolgármester mai sajtótájékoztatóján levezette, mi mindennek kell történnie ahhoz, hogy majdan kiírják a budapestiek számára a népszavazást az olimpia rendezéséről. Karácsony Gergely szerint alapelveknek kell teljesülniük, és majd csak a teljes koncepció ismeretében lehet a referendumot kiírni.
Bővebben>>>