Szamos Miklós, a Ruszwurm cukrászda tulajdonosa úgy nyilatkozott az Indexnek, hogy a polgármester egy ajánlatot tett neki a választások előtt: ha anyagi támogatást ad, akkor olyan szerződést kap, amivel nem lehet őt kitúrni, még bűncselekménnyel sem. A Ruszwurmon kívül a Korona cukrászdát is hasonló ajánlattal kereste meg V. Naszály az állítás szerint.
A polgármester azonban tagadja, hogy védelmi pénzt kért volna, sőt: azt állítja, épp az a gondja Szamosnak, hogy nem részesül különleges elbánásban.
Azt azzal indokolta, hogy felszámolták a kerületben az „uram-bátyám rendszert″. A polgármester közölte, hogy volt jogvitájuk a Ruszwurm cukrászdával, a bíróság pedig az önkormányzat javára ítélt, ez állhat a vádaskodás mögött. Hozzátette azonban, hogy amellett, hogy az állítások szerinte nevetségesek, nem lehet következmények nélkül korrupcióval vádolni valakit, ezért rágalmazás miatt feljelentést tesz – írja a 24.hu.
A rendőrség ugyanakkor vesztegetés elfogadásának gyanúja, azaz a cukrász vádjai miatt nyomoz, nem pedig rágalmazás miatt.
A Budavári Palotanegyed újabb része újult meg: feléledt a pasa birodalma
A Budavári Palotanegyed újjászületésének részeként megújult Karakas pasa tornya, amelyben információs pont, kávézó, ajándékbolt és mosdó is várja a vendégeket. A nagyközönség számára most először megnyitott, 17. századi épület mellett török kertet is kialakítottak a Csikós-udvar északi végében.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Bombariadó az Ukrajnából érkező vonatokon, utasokat szállítottak le Magyarországon
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni