A Szombathelyi Járási Ügyészség közúti veszélyeztetés és rongálás bűntette miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki büntetőfékezéssel okozott nagy összegű kárt.
A vád szerint
- a férfi Simaságon, egy üzletsor előtt úgy hajtott fel az úttestre úgy, hogy nem használt irányjelzőt, ezzel intenzív fékezésre kényszerítette a szabályosan közlekedő személyautó vezetőjét.
- Utóbbi vezetője távolsági fényt villantott, amit a vádlott visszaintézéssel válaszolt.
- Ezután mindketten gyorsítottak, de a férfi hirtelen és indokolatlanul állóra fékezte a járművet.
- A sértett hiába próbált vészfékezni, mégis nekiütközött a vádlott autójának.
Bár személyi sérülés nem történt, a baleset következtében
több mint 1,6 millió forint kár keletkezett a vádlott, és több mint 700 ezer forint a sértett autójában.
A vádlott szándékosan megszegte a KRESZ szabályait, indokolatlanul csökkentve járműve sebességét, miközben a sértett is szabálytalanul követte őt. A sértett szintén KRESZ szabályszegéssel olyan távolságban követte a vádlott járművét, amely nem lett volna elegendő ahhoz, hogy az elől haladó jármű hirtelen fékezése esetében mögötte megálljon.
Az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetést, pénzbírságot és vezetéstől való eltiltást indítványozott. A Sárvári Járásbíróság fog dönteni a férfi büntetőjogi felelősségéről.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!