A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség önálló intézkedésre jogosult személy által, üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt azzal a háziorvossal szemben, aki pénzért, a vakcina beadása nélkül, jogosulatlanul igazolta a COVID-19 elleni védőoltás felvételét.
A vádirat szerint az egyik vádlott, egy jánoshalmi doktornő háziorvosként jogosult volt COVID-19 elleni védőoltást beadni, és igazolni az oltás felvételét. A vádlottról már 2021-ben köztudott volt, hogy hajlandó valótlanul igazolni a védettséget annak, aki felkeresi őt. Összesen 135-en a páciensek közül így is tettek: 101-en pénzért, míg 34-en ingyen, a szakmai szabályok megszegésével kapták meg a védettségről szóló igazolást.
Kapcsolódó
Az Ügyészség közleménye szerint nem csak a saját körzetébe tartozó embereket fogadta, hanem olyanokat is, akik a vármegye más részeiről érkeztek, sőt, olyan is volt, aki Békés vármegyéből, Pécsről vagy Budapestről ment Jánoshalmára a hamis igazolásért.
Az átvett pénzeken a háziorvos az asszisztensével osztozott, aki a valótlan igazolásokért jelentkezőket koordinálta, továbbá az EESZT rendszerbe valótlanul rögzítette az oltások báadásának tényét és adatait.
A doktornő tevékenységét egy szakápoló és egy védőnő is segítették, akik 30 illetve 45 esetben a sóoldattal beoltott vagy be sem oltott személyeknek a védőoltás beadásáról szóló hamis igazolásokat állítottak ki.
A főügyészség a doktornőt 101 rendbeli önálló intézkedésre jogosult személy által üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntettével és más bűncselekmények elkövetésével vádolja és vele szemben végrehajtandó szabadságvesztés büntetés kiszabását indítványozza.
Elismerték: maradandó károsodást okozott a Covid-oltás
Németországban mintegy 65 millióan kaptak legalább egy koronavírus-oltást, közülük 11 827-en kérték az oltás által okozott károk elismerését.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!