November végén érkezhet a Covid elleni oltóanyag Magyarországra – közölte az ATV Híradóval a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ. Az orvosok szerint nem lehet ennyit késlekedni, mert ha valaki beteg lesz, azt már nem lehet beoltani.
Szabó András, pécsi háziorvos elmondta, nagyon sok felső légúti fertőzöttel találkozik a rendelésein, de nem tud nagy különbséget tenni vírus és vírus között, hiszen már nem tesztelik a pácienseket a rendelőben, de az otthoni tesztelések alapján többeknek lett pozitív a Covid-tesztje.
Póta György, gyermekháziorvos elmondta, hogy a betegség a gyerekeket kiemelten érinti, naponta 20–30 beteg lázas, torokfájós, orrdugulásos tünetekkel jelentkezik nála. A legtöbben közülük covidosok, de szerencsére semmilyen szövődménnyel, mellékhatással nem jár.
Oroszi Beatrix, a Semmelweis Egyetem Epidemiológiai és Surveillance Központjának igazgatója az InfoRádióban a megelőzésre hívta fel a figyelmet, szerinte az idősebb korosztályokat, a kockázati csoportokat meg kellene védeni a Covidtól.
Hozzátette, a Covid–19 ellen jelen pillanatban nem rendelkezünk védőoltással, holott a járvány zajlik, míg nyugat-európai országokban már bőven oltanak.
Tibold Antal, a pécsi oltóközpont vezetője úgy tudja, hogy a beszerzés folyamatban van, Rusvai Miklós állatorvos-virológus azonban úgy véli, ha ezt novemberben adatják be, az már késő lehet.
A vakcina beadása érzékenyít a fertőzésre.
Ha valaki már fertőzött, súlyosabb tünetekkel betegszik meg a vakcina beadása után. Ez az úgynevezett negatív fázis, amit minden beadott oltóanyag után megfigyelhetünk – magyarázta Rusvai Miklós.
Tudományos robbanás az ELTE-n, reszkess pandémia
Gyors és tömeges járványügyi tesztelési kapacitást alakítottak ki a neves egyetemen egyik egységében. Erről itt tudhat meg többet >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!