A Gemenc Zrt. és a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság rendelkezései értelmében megtiltották a csoportos és egyéni vízitúrákat a gemenci erdő egész területén. A hétvégére meghirdetett kenutúra és csoportos víziútra elmarad, az ár levonulásáig pedig a túrahajó-kölcsönzés is szünetel az Ökoturisztikai Központban.
A közlemény szerint a Duna mellékágán az erős áramlás és a nagy mennyiségű uszadékfa jelentős veszélyt jelenthetnek a vízen tartózkodók és a menekülő vadállomány számára, ezért vezették be a tiltást. A vonatközlekedés péntektől szünetel az erdei vasúton, a szakemberek megkezdték a vadmentő dombok feltöltését takarmánnyal.
Az elmúlt napok csapadékos időjárása, valamint a magas vízállás miatt az erdei utak és a kijelölt túraútvonalak egyes részei is járhatatlanná váltak.
Szombaton jöhet a tetőzés
A Főpolgármesteri Hivatal szerdai közlése szerint a fővárosi szakcégek felkészítik a Duna áradására a közműveket. Lezárták a XXII. kerületi Kastélypark utcai aluljárót, valamint egy mélyebben fekvő átjárót is a III. kerületi Kossuth Lajos üdülőparton.
A Budapest Közút tájékoztatása szerint csütörtök éjféltől tilos lesz megállni az alsó rakpartokon. A folyó várhatóan szombat hajnalban tetőzik Budapesten.
Katasztrófafilmbe való, amit a Duna és mellékvizei művelnek
Tovább tombol az ítéletidő Németországban, emiatt súlyosbodik a helyzet a hétvégén kirobbant, történelmi méretű dél-németországi árvízi katasztrófában. Bajorországban és Baden-Württembergben több gát átszakadt, az árvíz most már a Dunát is egyre inkább érinti. Az áradásokban legalább négyen életüket vesztették.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább→
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak