Schmidt Ádám tájékoztatása szerint a sportállamtitkárság idén közel a kétszeresére, kétmilliárd forintra emelte a nem olimpiai sportágak központi támogatását.

A sportállamtitkár ezt csütörtökön, a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) hagyományos évértékelő gáláján jelentette be. Indoklásul elmondta, ezzel a döntéssel kívánják elismerni a sportági szakszövetségek és a Nemzeti Versenysport Szövetség munkáját.

Az államtitkár hozzátette: az NVESZ éves dotációját is megnövelték, és már a tavalyi esztendő végén folyósították a szövetség számára az augusztusi csengtui Világjátékokra való felkészüléshez szükséges támogatást, hogy ezzel is biztosítsák a stabil hátteret a sportolók és az őket segítő szakemberek számára.

A sportért felelős Schmidt ugyanakkor kiemelte:

a nem olimpiai sportágak a közösségi sport szempontjából is fontosak, hiszen összesen 58 tagszövetség, 3100 tagszervezet és közel 108 ezer igazolt sportoló tartozik az NVESZ kötelékébe.

Végül arra kérte a sportszervezeteket, hogy létesítményeikben az emberek minél szélesebb körének biztosítsanak lehetőséget a sportolásra.

Mészáros János, az NVESZ elnöke beszédében emlékeztetett rá, hogy a nem olimpiai sportágak versenyzői 2024-ben összesen 339 érmet nyertek a felnőtt világ- és Európa-bajnokságokon. Közülük 35 sportág 53 sportolóját találtak alkalmasnak arra, hogy az Év Sportolója elismeréssel díjazzák. Zárásként elmondta, a birminghami Világjátékokhoz hasonló jó szereplést vár az idén Csengtuban is, és ha ott a magyar csapat a nemzetek rangsorában bekerül az első tízbe, már elégedett lesz.

Díjat vehetett át többek között

  • a kamion Európa-bajnok Kiss Norbert, 
  • Váradi Martina és Andrea Silvestri, a tavalyi budapesti professzionista latin tánc világbajnokság aranyérmes párosa,
  • Kiss Nándor kétszeres világbajnoki arany-, egyszeres ezüst-és bronzérmes uszonyos úszó, valamint
  • a szintén vb-címet nyert aerodance-csapat.

A sportvezetők munkáját elismerő Leyrer Richárd-díjat idén Ancsin László, a Magyar Szumo Szövetség elnöke kapta meg.

Óriási az érdeklődés: már közel 300 ezer jegy kelt el a 2026-os milánói olimpiára

A jövő évben esedékes téli játékok híre már most százezreket mozgatott meg. Az olaszok után főleg németeket és amerikaiakat érdekli leginkább a torna. A jegyek csaknem ötöde már lassan elfogyott. Bővebben.