Az Óbudai Egyetem szervezésében megvalósult Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója (EFOTT) idén is elhozta a magyar zenei társulatok színe javát, na de mennyit is kell áldozniuk a szórakozásra fesztiválozóknak?
Idén a házigazda egyetem aktív diákstátusszal rendelkező tanulói jártak a legjobban, hiszen számukra ebben az évben kedvezményes bérlettel tudott szolgálni az intézmény, amelyet 29 900 forintért válthattak meg. Aki esetleg másik egyetemen vagy még esetleg középiskolában folytatja tanulmányait már egy kicsit borsosabban áron, 49 900 forintért juthatott hozzá belépőjéhez, a teljes áras bérletért pedig már 59 900 forintot kellett fizetni.
Természetesen volt és van is még lehetőség napijegyet venni, amely jelenleg minden napra egységesen 18 900 forintba kerül.
Újdonságnak számít idén a nappali jegy bevezetése. Az 5900 forintos jeggyel a fesztivál területének nappali része (EFOTT Universum) látogatható 20:30-ig. Amennyiben valaki meggondolná magát utolsó percben és mégis szeretne maradni az esti koncertekre, 12 ezer forint fejében kiegészítheti nappali jegyét.
Egyéb kedvezménnyel élhetnek még a családosok is, hiszen a két szülő, egy 14 év alatti gyermek vagy egy szülő és egy 14 év, illetve egy 18 év alatti gyermek összeállításban már csak 27 900 forintot kell fizetni a napijegyért.
Na de mennyire kell a zsebükbe nyúlniuk azoknak, akik enni, inni is szeretnének?
A 2022-es Lidl kitelepülés után a tavalyi évhez hasonlóan megint az Auchan költözött be a fesztivál területére. Színes termékpalettával készültek a szórakozni vágyók számára, néhol még olcsóbban is, mint a készételt árusító bódékban. A boltban széles választékban találhatók különféle friss gyümölcsök zöldségek, a dinnye kilója például 399 forintért kapható. A pékáruk az eddig megszokott áruházi értékben találhatóak, a kakaós csiga 299, míg sajtkrémes rúd 269, a töltött fánkok pedig 399 forintért vásárolható meg.
A hűtött víz ára az eddigi évekhez hasonlóan viszonylag magasra rúg, hiszen a fél literes mentes ásványvíz 690 forintba kerül. Összehasonlításképpen az 1 literes őszibaracklé ára csupán 429 forint.
Akinek a reggeli ébredés elképzelhetetlen koffein nélkül, annak mélyen bele kellett nyúlnia a zsebébe a 1190 forintos Hell energiaitallal. Érdemes tehát bizalomkártyával érkezni a helyszínre, hiszen több termék ára, például az energiaitalé jelentősen olcsóbb (899 forint) a használatával.
A boltban találhatóak még non-food kategóriában tartozó termékek is, a pólótól (2990 forint), párnától (2690 forint) elkezdve, a vízipisztolyon és kártyajátékokon (399-3990 forint) át a füldugóig (499 forint).
A hűtőt részlegen kaphatóak különböző tejtermékek, hús (1999-2499 forint) és húsmentes (1099-1799 forint) áruk vagy akár konkrét készételek (1599-1999 forint) is, amit aztán a bolt mellett található Auchan konyha részén a szakácsok ingyen elkészítenek.
Amennyiben valaki úgy dönt, inkább azt ételárusoknál keres magának valamilyen különlegességet már 2-3 ezer forintos átlagárral kell számolnia. Egy sajtos-tejfölös lángos például 2200 forint, a gyros box 4800 forint, a hamburgerek 2800-3490 forint között mozognak.
Az Óbudai Egyetem saját ételes autóján kívül, több ismert gyorsétterem lánc is megtalálható a fesztivál helyszínén a Zing Burgertől kezdve a Pizza Me-ig.
A legolcsóbb opciók közé idén az 1500 forintos hot-dog, illetve a 790-950 forintos Cup Noddles instant leves és pirított tészta tartozik.
Alkoholos italok tekintetében a boltban és a külső árusoknál található dobozos sörökre egységárat írtak ki, így a fél literes Dreher Gold 1690 forintért, míg Peroni Nastro Azzuro 1990 forintért vásárolható meg.
A longdrinkek körében már természetesen magasabb árakról kell beszélni, a rum-kóla 2490-4190 forint, a vodka-narancs 2290-3790 forint, míg a gin-tonic már 2690-4890 forintba kerül.
A szervezők a kényesebb fesztiválozókra is gondoltak
A szokványos kempinghely mellett akár „luxus sátor” bérlésére is volt lehetőség idén. A 4 fős prémium glamping sátort 12 500 forint/fő/éj-ért lehetett használatba venni, amely a 07.09-07.14-i időszakra összesen 250 ezer forintra jön ki. A szállás különlegessége, hogy 4 ágy, egy asztal, de még egy szőnyeg is a pihenni vágyók kényelmét tudja szolgálni.
Aki a hagyományos kempinges sátrazást választotta viszonylag olcsóbban, 8900 forintért aludhat egész héten a helyszínen.
Természetesen arra is van lehetőség, hogy valaki külső apartmanokban, szállásokon pihenje ki az este fáradalmait. Sukorón és Velencén átlagosan 60-80 ezer forint/2 fő/éjjel kell számolnia azoknak, akik nem szeretnének a fesztivál zajaira elaludni, az óriási hőségre kelni és inkább egy szerényebb, csendesebb helyen aludnának.
Fontos megemlíteni, hogy az idei évekhez hasonlóan kizárólag bankkártyával vagy Festipay kártyára feltöltött pénzzel lehet fizetni a fesztivál területén. Az utóbbi lehetőség esetén kalkulálni kell a feltöltéssel járó plusz költségekkel, limitekkel, illetve azzal, hogy az 07.14. 11 óráig lehet csak visszaigényelni a pénzt, különben a fennmaradó egyenleg elveszik!
Elterelés, fesztivál, füldugó... és jókora bevétel Zamárdinak
Egy hét múlva startol a Balaton egyik legnagyobb fesztiválja.Bővebben itt olvashat róla.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!