A betegek kétharmadának a szakrendelésekre való bejutás, 49 százalékuknak pedig az időpontfoglalás okoz gondot egy kormányzati megbízásra készült kutatás szerint.
Júliustól azonban bárki számára elérhető a rendszer, amelyben az orvosi vizsgálatokra maga a beteg foglalhatja le, módosíthatja az időpontot, abban a szakrendelőben, ahol a leggyorsabban kaphat ellátást – erről Rétvári Bence, a Belügyminisztérium miniszterhelyettese, parlamenti államtitkára beszélt a Magyar Kórházszövetség konferenciáján.
Kapcsolódó
Múlt októbertől már 83 szakrendelőbe telepítették az új betegút-menedzselő rendszert, amelyben a területhez tartozó háziorvosok, helyi szakorvosok foglalhattak időpontot pácienseiknek. Júliustól lépcsőzetesen további 101 intézményben válik elérhetővé a szolgáltatás, amelyben már a beteg is foglalhat időpontot – mondta Szondi Zita, az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) főigazgató-helyettese.
Az alapellátásból körülbelül 9 millió esetben érkezik beutalóval szakrendelésekre beteg, a többi közel 56 millió esetben más szakorvosok kérésére, illetve beutaló nélkül fogadják a pácienseket – írja a Népszava.
Ha az ő ellátásukat sikerül jól megszervezni, akkor gyorsabbá és hatékonyabbá válhat az ellátás. Azaz nem kell majd hetekig arra várni, hogy egy-egy intézmény valamelyik ellátására „megnyíljon” az úgynevezett előjegyzési naptár.
Még nem tudni mikor, de újabb segítséget kapnak a kórházak
Az Orvostechnikai Szövetség közgyűlésén Bidló Judit, a Belügyminisztérium államtitkára azt mondta, a kórházak adósságrendezésének metódusa még formálódik, nem évente egyszer fogják rendezni a kintlévőségeket, hanem többször.A részletekről ITT írtunk bővebben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!