Október 27-én jelent meg az Academic Rankings of World Universities (ARWU) 2023-as szakterületi rangsora, amelyben a szervezet öt tágabb tudományterületen, ezen belül 55 szűkebb szakterületen vizsgálta a világ ötezer felsőoktatási intézményét.
Idén az 55 szűkebb szakterület közül az Eötvös Loránd Tudományegyetem összesen nyolc területen szerepel. Ezek közül hatban - fizika, biológia, pszichológia, neveléstudomány, politikatudomány, kommunikáció - a legjobb képzőhely Magyarországon, matematikában pedig a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel osztozik az első helyen.
Az ELTE a pszichológia, neveléstudomány, politikatudomány és kommunikáció szakterületeken a rangsor egyetlen magyar szereplő
– közölte a felsőoktatási intézmény.
Az ELTE a pszichológia, neveléstudomány, politikatudomány és kommunikáció szakterületeken a rangsor egyetlen magyar szereplője, kommunikációs képzésük pedig új szereplőnek számít a világ legjobbjainak listáján.
BME képzései is a világ legjobbjai között
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) idén már három szakterületen is szerepel a világ egyik legnagyobb rangsorában.
A világ legjobb 1900 egyetemét feltüntető szakmai listán a BME mérnöki tudományain belül:
- a gépészképzést 301-400. helyen;
- a villamosmérnökit a 401-500. helyen;
- a matematika képzést 201-300. legjobb között tartják számon.
A világ egyik legjelentősebb globális felsőoktatási rangsorát, az ARWU-t 2009 óta a ShanghaiRanking Consultancy nevű szervezet állítja össze.
A világrangsorban idén is a négy rangsorolt magyar egyetem között volt a BME, az ELTE, a Semmelweis Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem is.
A szakterületi rangsor, a GRAS 2017 óta jelenik meg, amelyben a BME gépészmérnöki és matematika képzését is a kezdetektől rangsorolják.
A lista elkészítéséhez a világ 25 ezer egyeteme közül csak a legjobb ötezer intézményt vizsgálták 104 országból és abból is csak 1900 került a rangsorba.
Az egyetemeket öt kategóriában – természettudományok, műszaki tudományok, élettudományok, orvostudományok, illetve társadalomtudományok – elemezték, 55 tudományos szakterületen. A szakterületi listák megtekinthetők a ShanghaiRanking GRAS oldalán.
Műszaki szakterületi rangsorban az Óbudai Egyetem (ÓE)
A világ nyolcszáz legjobbja közé sorolták az Óbudai Egyetem informatikai, valamint műszaki és mérnökképzéseit a Times Higher Education (THE) rangsor készítői. Az ÓE-t az 601-800. helyre sorolták mindkét kategóriában. A fizika és természettudományok (Physical Sciences) területen a 801-1000. közötti helyen áll az intézmény.
Az Óbudai Egyetem évről évre bizonyítja, hogy a legmagasabb szintű műszaki felsőoktatási intézmény – mondta Kovács Levente rektor az Times Higher Education (THE) World University Rankings friss nemzetközi szakterületi rangsorait kommentálva.
A műszaki és mérnökképzések rangsorában az Óbudai Egyetem a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel (BME) együtt a legjobb hazai felsőoktatási intézmény a 601-800. helyezéssel.
Informatikai területen pedig szintén a BME-vel és a Debreceni Egyetemmel került a 601-800. tartományba.
A fizika és természettudományok (Physical Sciences) szélesebb területet érintő rangsorában a 801-1000-es intervallumba sorolták az Óbudai Egyetemet.
Az egyetem rektora elmondta, hogy a THE nemzetközi rangsorába két éve került be először az Óbudai Egyetem, és az akkor megszerzett pozícióját az egyre erősebb versenyben is őrzi.
A szakterületi rangsor készítői a listák összeállításában hasonló módszereket alkalmaznak, mint az egyetemi világranglistánál: 16 szempont alapján értékelték az egyetemeket. Számít többek között az oktatók és a hallgatók aránya, a külföldi hallgatók száma, a kutatási környezet, a kutatások minősége, valamint azok idézettsége és az úgynevezett tudástranszfer-indikátorok, vagyis az ipari bevételek és a szabadalmak száma - közölte az Óbudai Egyetem.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!