A Magyar Élelmiszerbank Egyesület pénteki, szombati élelmiszergyűjtő akcióját 3000 segíti, a zöld mellényt viselők országszerte 213
áruházban kérik majd adományozásra a vásárlókat, akik a felajánlásaikkal az egyes gyűjtőpontok környéken élő nélkülözőknek nyújthatnak támogatást.
Az Élelmiszerbank legutóbb, az adventi időszakban 70 ezer ember számára tudott 5 kilós adománycsomagokat összeállítani egy hétvégi megmozdulás eredményeként. Tavaly óta májusban is tartanak élelmiszergyűjtést, az emberek segítőkészsége az ünnepi időszakét is felülmúlta,
egy éve 95 ezer kilónyi élelmiszer gyűlt össze, ami 88 kiló felajánlást jelentett a másfélnapos akció minden egyes percében.
Idén május 10., péntek 14 órától május 11., szombat 20 óráig az ország 104 településén várják a jótékonykodókat.
Az Élelmiszerbank kérése, hogy aki teheti, gondoljon a rászoruló emberekre és tegyen a kosarába eggyel több tartós élelmiszert, amit a fizetés után a kasszák mellett található gyűjtőpontokon adhat le.
A tapasztalatok szerint
- húskonzervekre,
- készétel konzervekre,
- rizsre,
- tésztára és hozzájuk passzoló szószokra,
- valamint tartós tejre van a legnagyobb szükség,
- de tekintettel a közelgő gyermeknapra a hűtést nem igénylő édességeket is örömmel fogadják és osztják majd ki.
Az adományok a gyűjtést követő hetekben az egyes áruházak környékén működő karitatív szervezetek közreműködésével kerülnek majd rászorulókhoz. Kapnak belőle többek között
- gyermekotthonok lakói,
- idősgondozásban élők,
- nagycsaládosok
- és egyszülős családok,
- fogyatékkal élők,
- hajléktalanok,
- tanodák növendékei,
- kistelepüléseken élő, rászoruló emberek, családok is.
Az Élelmiszerbank egy egész évben működő élelmiszermentő hálózatot építettek, aminek tagjai naponta 700 áruházba látogatnak el, emellett többtucat gyártóval, valamint rendezvényszervezővel állnak kapcsolatban, hogy összegyűjtsék tőlük a lejáratközeli vagy csomagolási hibás termékeiket, és ezeket rászorulókhoz juttassák el. Az élelmiszermentéssel évente 250 ezer nélkülözőnek tudnak élelmiszeradományokat biztostani, a többségüknek havonta vagy még gyakrabban - derül ki az egyesület közleményéből.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!