A hétfő késő este megjelent Magyar Közlönyből derült ki, hogy a Pintér Sándor vezette Belügyminisztérium (BM) egy rendelettel megemelte több település katasztrófavédelmi kockázati besorolását,
így Érd, Diósd, Göd és Iváncsa a legmagasabb, I. kategóriába került.
A belügyi tárca nem fűzött indokolást a módosításhoz, a Katasztrófavédelem honlapjára hivatkozva pedig arról írtunk, hogy a lefolytatott kockázatbecslési eljárást követően – ami kockázatazonosításból, kockázatelemzésből és értékelésből áll – Magyarország valamennyi települését kockázati mátrix felhasználásával, az azonosított veszélyeztető hatások várható következményei, az események bekövetkezésének gyakorisága, valamint a korrekciós tényezők figyelembevétele alapján három katasztrófavédelmi osztályba (I-III.) sorolták.
Így a BM-hez fordultunk további tájékoztatásért. A minisztérium közlése szerint a besorolást a települést érintő veszélyeztető hatások komplex elemzése alapján, kockázatbecslés útján állapítják meg a veszélyeztető hatások kezelésében érintett ágazatok szakemberei.
A felsorolt települések közül Gödön és Iváncsán felső küszöbértékű veszélyes üzem működik, Diósd és Érd településekre pedig egy fővárosi felső küszöbértékű veszélyes üzem veszélyeztető hatása miatt készült külső védelmi terv
– válaszolták az Economx érdeklődésére.
A felső küszöbértékű veszélyes anyagokkal foglalkozó üzem fogalmát
a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről szóló kormányrendelet
határozza meg, annak függvényében, hogy az érintett veszélyes anyagok mennyisége a jogszabályban megjelölt felső küszöbértéket eléri vagy meghaladja.
Eszerint 2025 januárjában találta úgy a katasztrófavédelmet irányító belügyi tárca, hogy Gödön és Iváncsán egy ilyen típusú üzem működik, míg az egyébként a túlnépesedéstől is szenvedő Érdnek és Diósdnak egy budapesti felső küszöbértékű veszélyes üzem veszélyeztető hatása miatt kell felkészülnie.
Ennek bejelentéséről viszont az érintett települések, és az ott élők csak a Magyar Közlönyből, és a sajtó útján értesülhettek.
László Ferenc, a Pest vármegyében található érdi önkormányzat kommunikációs vezetője mutatta be az Economxnak, milyen lehetőségei vannak egy településnek, ha a szomszédjában egy felső küszöbértékű veszélyes anyagokkal foglalkozó üzem nyílik, működik.
Elmondta, hogy 2024 februárjában jelezte a Fővárosi Katasztrófavédelem Iparbiztonsági Hatósági Osztálya a megyei jogú városnak, Érdnek, hogy egy közeli, régóta a főváros XXII. kerületében működő gyógyszeripari cég részleges profilváltás miatt kezdeményezett engedélyeztetési eljárást, ezzel pedig elindult egy rutinfolyamat. Az önkormányzat honlapján is megjelent, és a Városházára is kifüggesztették az érintett vállalat biztonsági jelentését, amiben az ilyenkor megszokott védelmi zónát is kijelölték. A külső védelmi tervekben szokás szerint meghatározzák azt is, hogy baj esetén az adott település mely részéről kell evakuálni a lakosságot, és mely helyeken elég esetleg csak az ablakot becsukni. A tervezettre nem érkezett lakossági észrevétel, így a hatóság megadta a szükséges engedélyt.
A következő lépésben az érintett önkormányzatok úgynevezett külső védelmi tervet készítenek. Példádul meghatározzák azt is, hogy baj esetén az adott település mely részéről kell evakuálni a lakosságot, és mely helyeken elég esetleg csak az ablakot becsukni. A tervezetet tavaly decemberben függesztette ki az önkormányzat, és ez a társadalmi egyeztetés idén január elején zárult le. Ahogy az elmondottakból kitűnik,
a rutinfolyamat lényege, hogy bár tájékoztatják az illetékesek az önkormányzatot, ám jellemző módon nem az adott település hozzájárulását kérik, miközben a települések elvesztették jogukat az engedélyezési eljárások lefolytatására.
Az utóbbi időben több hatáskört is elvettek az önkormányzatoktól, a közvetetten érintett települések pedig még inkább csak szemlélői a kockázatbecslési eljárásnak.
Azonban László Ferenc leszögezte,
az eljárás során a Katasztrófavédelemtől nem kaptak arra irányuló tájékoztatást, hogy bármi is fenyegetné Érdet.
A megismert információk alapján a gyógyszeripari cég minőségbiztosítása és védelmi intézkedései megfelelőek - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy már a tavaly februárban tisztában voltak azzal, hogy a folyamat végén a hatóságok végül megemelhetik a város kockázati besorolását, hiszen erről a Katasztrófavédelem tájékoztatta az önkormányzatot, csak a végleges döntésről szereztek tudomást a Közlönyből.
Végül január közepén egyszer csak ez is megtörtént.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Magyarországon bujkáló ismerős arc tűnik fel a MNB-s kavarásban
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Megszállták az oroszok a magyar közösségi médiát

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Képeken a földi pokol: drámai fotókon a szörnyű pusztítás, mindent felemésztenek a lángok

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Megszűnnek a csekkek és utalványok, minden kifizetés elektronikus lesz

Döntöttek: a nőket is behívják kötelező katonai szolgálatra

Éjjel négy hidat is elfoglaltak Budapesten: volt, akit a rendőrök mentettek ki a Dunából
