A kormány nyilvánosságra hozta a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványról törvény (KEKVA) tervezett módosítását, amely társadalmi vitája október 9-ig tart. A tervezet ezt követően kerül a parlament elé, ahol a képviselők a következő hetekben megtárgyalhatják, majd meg is szavazhatják a törvényt.

Az őszi ülésszak során, annak a vége előtt jóval, október végére, november elejére megszülethet a törvény

- mondtaaz InfoRádióban Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, valamint fiatalokért felelős államtitkár.

Ahogy arról az Economx is beszámolt: a jogszabály módosításával a kormány kizárná a kormánytagokat az egyetemi alapítványokból, azaz meghajolt az Európai Unió (EU) előtt, és több éves elkeseredett politikai huzavona után megváltoztatja a KEKVA-törvényt, ami eddig akadályozta, hogy a magyar felsőoktatási hallgatók részt vegyenek az Erasmus-programban.

A KIM szerint

az Erasmus- és a Horizon programokban való részvétel uniós állampolgárként a magyar egyetemisták alapjoga.

Mint ismert, az Európai Bizottság (EB) az egyetemi modellváltás miatt zárt ki 21 magyar egyetemet a programokból, mert összeférhetetlennek tartja, hogy az intézmények irányító testületeiben fideszes vagy kormányközeli politikusok és üzletemberek dönthetnek uniós támogatások felhasználásáról.

A kormány már tavaly novemberben elküldte az EB-nek javaslatát, amellyel szerinte kezelni lehet a Bizottság aggályát, erre a levélre azonban még mindig nem kapott választ. A kabinet szerint a most nyilvánosságra hozott tervezet megszünteti a problémákat, így annak érdekében, és minél hamarabb megnyitná az utat a hallgatók előtt.

A tervezetről Varga-Bajusz Veronika azt mondta, az hivatott kezeli a Bizottság által kifogásolt ügycsoportokat:

  • az összeférhetetlenség kérdését,
  • az úgynevezett lehűlési időt, amely az az időtartam, amit egy tisztség betöltését követően nem lehet valaki kuratóriumi tag,
  • a határozatlan idejűből határozott idejű kuratóriumi tagsággá változtatás javaslatát,
  • illetve azokat az előírásokat, amelyeket még javasolt a Bizottság.

Nem tartalmazza viszont, hogy hiába várta volna az EU, hogy különféle NGO-k, civil szervezetek jelöljék a kuratóriumi tagokat, és azt is, hogy az egyetemi tanárokat, professzorokat, rektorokat a kuratóriumi tagságból kizárják.

Az államtitkár kiemelte még: 2024 szeptemberétől már nem tudnak részt venni az Erasmus Mobilitás programban a modellváltott intézmények hallgatói, kutatói, oktatói.