Szerda éjjel egy rendőri akció során felrobbantotta magát egy esztergomi férfi, az elkövetőn kívül az incidens során a TEK egyik munkatársa is elhunyt.
A Blikk most kiderítette, hogy a bűnöző J. László szomszédja nem más volt, mint Ambrus Attila. Az egykoron Viszkis néven ismert Ambrus Attila a lapnak úgy nyilatkozott, hogy
„nem ért meglepetés, a faszi nem volt egyszerű gyerek, nagyon magas volt az igazságérzete, kódolva volt, hogy valami történik majd”.
A Viszkis szerint rejtély, hogy miért nem intézkedtek időben, hiszen már többször kint voltak nála a rendőrök, így ismerték, tudták, hogy beszámíthatatlan. Köztudott volt, hogy készül valamire, de ezt senki nem vette komolyan.
Ambrus Attila egyébként nem volt otthon a tragédia éjszakáján, a robbantás után ért haza éjjel Írországból. Apósa értesítette őt a fejleményekről, aki azt is elmondta, hogy a robbanás pillanatában az ő ablakaik is beremegtek.
A robbantó úgy érezte, igazságtalanul többet kell fizetnie az áramért, aztán ki akarták lakoltatni, a Suzukiját is elvették. Nagyon sok apró tényező miatt jutott el idáig. Az egész igazságszolgáltatásra, a rendőrökre is haragudott
– tette hozzá Ambrus Attila.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Őrült tempó: rekordhosszúságú hálózat, szédítő sebességek