Bálint Attila, Etyek alpolgármestere, aki a Fidesz-KDNP jelöltje volt a 2019-es önkormányzati választáson és aki a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet nevű állami tulajdonban lévő Nonprofit Kft-nek igazgatója képviselte K. Endrét a kényszerítésért zajló bírósági eljárás elsőfokú szakaszában – derítette ki a 444.hu.
A kormánypárti politikus a valasztas.hu adatai szerint 2019-ben indult először a Fidesz-KDNP színeiben az önkormányzati választáson és alpolgármester is lett azután. Emellett 2018 júniusa óta Bálint Attila cégjegyzésre jogosult a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézetben, jelenleg az azon belül működő Személyszállítási Közszolgáltatási Igazgatóság igazgatói posztját tölti be.
K. Endre a bicskei gyerekotthon korábbi igazgatóhelyetteseként az áldozatok közül többeket igyekezett rávenni, hogy vonják vissza vallomásukat Vásárhelyi Jánosról, az otthon igazgatójáról, aki a felettese volt. Ők ennek nem tettek eleget, így derült ki, hogy az igazgató durva szexuális visszaéléseket követett el a gondjaira bízott gyerekek sérelmére.
A bűnsegédnek tavaly áprilisban köztársasági elnöki kegyelmet adott Novák Katalin. A jelenlegi információk szerint az államfőnek Balog Zoltán, református püspök és egykori miniszter javasolta az egykori igazgatóhelyettes kegyelmét.
Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.
Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu
A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Bombariadó az Ukrajnából érkező vonatokon, utasokat szállítottak le Magyarországon
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni