Az egy héttel ezelőtti választások után az Európai Parlamentből (EP) kiesett képviselők főszabály szerint minden hivatalban töltött évük után egy havi tiszteletdíjra jogosultak, amit átmeneti ellátás címen kapnak meg, azonban legalább hat hónapnyi illetményre jogosult minden képviselő.
Így akik csak egy ciklust, azaz öt évet töltöttek Brüsszelben, azoknak is fél évnyi pénz jut: mivel jelenleg 10 377 euró a képviselői tiszteletdíj, ez 62 262 eurót (közel 25 millió forintot) jelent.
Hét ilyen magyar képviselő van:
- Hidvéghi Balázs (Fidesz),
- Trócsányi László volt igazságügyi miniszter (Fidesz),
- Tóth Edina (Fidesz),
- Rónai Sándor (DK),
- Ara-Kovács Attila (DK),
- Cseh Katalin (Momentum),
- Donáth Anna (Momentum)
- és Gyöngyösi Márton (Jobbik).
A fideszes Járóka Lívia ugyan húsz éve lett EP-képviselő, de 2014-ben nem került be az EP-be (akkor 10 havi végkielégítést kaphatott), és csak 2017-ben, Pelczné Gáll Ildikó lemondása után lett ismét tagja a testületnek. Ezért ő most hét havi búcsúpénzre számíthat, ami 72 368 eurót (közel 30 millió forintot) jelent.
Három EP-képviselőnk két ciklust, azaz tíz évet dolgozott az EP-ben, nekik már 103 770 euró, azaz 41 millió forint jut: az MSZP-ből a ciklus közben kilépő Ujhelyi István és a fideszes Bocskor Andrea és Deli Andor.
A fideszes Kósa Ádám - az első olyan európai parlamenti képviselő, aki jelnyelven kommunikál - 2009-ben került be az Európai Parlamentbe, így neki 155 655 euró jár, hozzávetőleg 61,5 millió forint.
A volt EP-képviselők ráadásul 63 éves koruktól európai nyugdíjra is jogosultak lesznek, minden teljes év után a havi tiszteletdíj 3,5 százalékát kapják meg.
A most távozók közül Trócsányi László - a Károli Gáspár Református Egyetem rektora, aki visszautasította az alkotmánybírói felkérést - és Ara-Kovács Attila koruknál fogva máris jogosultak erre, ez nekik havi 1816 eurót (720 ezer forintot) jelent, ami a magyar átlagnyugdíj háromszorosa
- írja összeállításában a 24.hu.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Bombariadó az Ukrajnából érkező vonatokon, utasokat szállítottak le Magyarországon
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni