Csütörtökön kezdődött meg a Puskás Arénában az Európai Politikai Közösség budapesti találkozója, ahová 47 állam- és kormányfő, valamint jelentős nemzetközi szervezetek vezetői kaptak meghívást.
A csúcstalálkozón részt vesz többek között Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke,
Mark Rutte, NATO-főtitkár, Charles Michel, az Európai Tanács elnöke, valamint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is, aki a MÁV egy különleges vonatával érkezett meg a magyar fővárosba.
Erről Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója videót is posztolt a közösségi oldalára:
A német kormányválság miatt Olaf Scholz kancellár végül nem vesz részt a találkozón.
Orbán Viktor a csúcstalálkozót megnyitó beszédében arról beszélt, hogy a helyzet, amelyben Európa van, nehéz, bonyolult és veszélyes.
Meg kell vizsgálni, hogyan lehet újra béke Európában. A válaszok, amelyeket most fognak adni, évtizedekre meghatározhatják Európa jövőjét – mondta el Orbán Viktor.
Ha növényevők maradunk, a húsevők megesznek bennünket
Emmanuel Macron az európai érdekek közös védelmére szólított fel a plenáris ülésen, hangsúlyozva, hogy Európának magának kell írnia a saját történelmét.
A francia elnök szerint fordulóponthoz érkeztünk az európai történelemben. Az európai országok gazdasága és az európai védelmi rendszer erős, az Európai Unió 440 millió lakost képvisel, az európai politikai közösség pedig több mint 700 millió embert jelent.
Fontos, hogy ne tűnjünk el geopolitikai szempontból, itt az idő, hogy cselekedjünk, hogy védjük a nemzeti és európai érdekeinket együttesen, higgyünk a stratégiai autonómiában és a szuverenitásunkban is.
Macron elnök szerint az európai érdekek védelme a prioritás, de ezt nem lehet a naiv transzatlantiság szellemében vagy a nacionalizmus jegyében megtenni.
Tudjuk, hogy egyesek és mások máshogy gondolkodnak erről a témáról, de azt hiszem, az érdekünk ugyanaz, az érdekünk az, hogy Oroszország ne nyerje meg ezt a háborút
– mondta az orosz-ukrán háború kapcsán.
A francia elnök arra is figyelmeztetett, hogy fel kell építeni az európai biztonsági térséget, amiben a NATO-nak kulcsszerepe van, ám Európa nem delegálhatja biztonságát az amerikaiakhoz.
Emmanuel Macron mindeközben hatékony megoldásokat szorgalmaz az illegális migráció megállítására, illetve szerinte Európának a növekedés és az innováció területén is sokkal többet kellene tennie.
Egy olyan Európát szeretnénk, amely egyszerűsíti a szabályokat, az innováción keresztül megerősíti a versenyképességet és újragondolja a belső piacát
– mondta.
Valódi energiai integrációt is sürgetett, problémának nevezve, hogy az elektromos hálózatokról sincs egységes európai gondolkodás.
A francia államfő szerint Európa nagyon erős geopolitikai erő lehet, de egészen mostanáig talán ezt nem vállalta fel, mintha delegálta volna az Egyesült Államok felé a geopolitikai erőt és a technológiát is.
Vannak növényevők és vannak húsevők. Ha növényevők maradunk, a húsevők megesznek bennünket. Úgyhogy én azt hiszem, hogy jó lenne, hogyha mindenevők lennénk
– fogalmazott Emmanuel Macron.
Nem tesz engedményt Ukrajna
Volodimir Zelenszkij azzal kezdte beszédét, hogy szerdán beszélt Donald Trumppal, a beszélgetésüket eredményesnek minősítette. Az ukrán elnök szerint egy erős Egyesült Államokra van szüksége Európának, ahogy az Egyesült Államoknak erős Európára.
Az ukrán elnök szerint Észak-Korea háborút folytat Európában, az eszkaláció felelősének Oroszországot nevezte.
Ez elfogadhatatlan Ukrajna számára, és öngyilkosság egész Európa számára. Mi lenne ezután? Európának Kim Dzsongun kegyeit kellene keresnie abban a reményben, hogy hagyja békén Európát?
– mondta Zelenszkij elnök arról, hogy sokan arról beszélnek, Ukrajnának engedményeket kellene tennie Oroszországnak.
Zelenszkij szerint nem szabad abban az illúzióban lenni, hogy a gyengeség kimutatásával, vagy az európai pozíciók kiárusításával igazságos békét vásárolhatnak. Az ukrán államfő szerint Oroszországnak nem területre van szüksége, hanem globális hatalmat akar elérni a háborúval.
Budapest emlékszik, hogyan néztek ki a szovjet tankok. Az ukrán városok nem felejtik el az orosz bombákat. És akárcsak Budapest, Ukrajna minden városa, valamint minden ország biztonságot és békét érdemel
– jelentette ki.
Zelenszkij köszönetet mondott minden vezetőnek, aki megvédi Ukrajna jogát arra, hogy az orosz vagyonból származó pénzeszközöket az orosz agresszió elleni védekezésre használja fel.
„Őszintén szólva ez ukrán pénz. Ukrajnában az orosz csapatok városok és falvak százait pusztították el. Népünk milliói vesztették el az otthonukat” – magyarázta az ukrán elnök, aki szerint kell találni egy olyan mechanizmust, amivel pénzt küldhetnek Ukrajnának, hogy minél hamarabb elkezdhessék a munkát.
Beszédét azzal zárta, hogy együtt megállíthatják Oroszország háborúját, valamint válaszolhatnak más kihívásokra is, ez viszont csak közösen lehetséges.
I addressed the European Political Community summit held in Budapest, emphasizing that the concept of ‘peace through strength’ has proven itself and is needed now. Showing weakness or selling out Europe’s positions won’t buy a just peace. Peace is the reward only for the strong. pic.twitter.com/0ZXrBqIqln
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) November 7, 2024
Orbán diplomáciai nagyüzemre készül, ilyen lesz az élet Trump alatt
Több tucat európai ország vezetője találkozik Budapesten, hogy megvitassák Donald Trump amerikai elnökválasztási győzelme utáni legégetőbb kérdéseket. Nem kérdés, hogy republikánus jelölt győzelmének messzemenő következményei lehetnek az egész kontinensre nézve – számol be az Associated Press.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!