Az Óbudai Egyetem (ÓE) azon négy hazai felsőoktatási intézmény egyike, amely összességében növelni tudta 2024/25-ös tanévre jelentkezők számát – mondta Kovács Levente, az ÓE rektora az Oktatási Hivatal március 13-án nyilvánosságra hozott adatait elemezve.
Mint mondta: jelentősen bővült a műszaki területek iránt érdeklődők száma, illetve jelentős, rekordszámokban megmutatkozó előrelépést értek el többek között azzal, hogy több mesterképzésük – így például az adattudomány, kiberbiztonsági mérnöki, a kórháztechnikai és orvostechnikai mérnöki, valamint a sportközgazdász szakok – iránt igen nagy az érdeklődés. A rektor úgy véli, hogy a gazdasági élet szereplőivel való folyamatos együttműködés, a piaci elvárásokhoz rugalmasan igazodó képzési portfólió hozta meg a sikert.
Csúcsadatok 2024-ben
Az Óbudai Egyetemre összesen 20 181 jelentkezést adtak be, amely 15,93 százalékkal magasabb, mint a 2023-ban. A jelentkezők között 4744-en jelölték meg első helyen az ÓE-t, ez 8,7 százalékkal magasabb a tavalyi kezdő adatnál.
A rektor elmondta, hogy mindkét 2024-es mutatószám a valaha létezett legmagasabb az Óbudai Egyetem történetében, jóval meghaladja a 2019 előtti adatokat.
Az egyik legfontosabb eredményük, hogy a műszaki területeken meghirdetett szakok iránt nőtt az érdeklődés. Fontos információ, hogy március 25-én újra megnyitják az e-felvételi felületet a jelentkezők számára, akik a dokumentumaikat 2024. július 10-ig pótolhatják, és eddig lehet módosítani a megjelölt felsőoktatási képzések sorrendjét is.Legfelkapottabbak között a BME
A tavalyi évet leszámítva az elmúlt öt esztendő legeredményesebb felvételi eredményeit érte el a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME).
A felvi.hu legfrissebb információi szerint idén összesen 120 990 fiatal nyújtotta be jelentkezését a magyarországi felsőoktatási intézmények által meghirdetett képzések valamelyikére.
Közülük 11 670-en döntöttek úgy, hogy a BME-re is jelentkezik, ami azt jelenti, hogy körülbelül minden tizedik felvételiző érdeklődik a Műegyetem képzései iránt. A jelentkezők közül 5754-en első helyen jelölték meg a BME valamelyik szakját, vagyis nagyjából jelentkezők közel fele Műegyetemre jelentkező az intézményt jelölte meg elsőként a továbbtanulása helyéül.
A tavalyi évet leszámítva ezek az adatok az elmúlt öt esztendő legjobb felvételi eredményei a Műegyetem számára – közölte az egyetem. Az országos felvételi statisztikai adatokat figyelembe véve 2023-hoz képest kisebb mértékű általános csökkenés figyelhető meg a felsőoktatási képzések és intézmények egészét tekintve, ám a számok még mindig kiemelkedőek az elmúlt 5 év távlatában – közölte a BME.
2022-ben a 100 ezer főt sem érte el az összes jelentkező száma, majd 2023-ban jött egy jelentősebb növekedés: 126 449-an jelentkeztek felsőoktatási képzésekre. Ehhez a „kiugráshoz” képest 2024-ben valamelyest csökkent a jelentkezők száma 5459 fővel, azaz 4,32 százalékkal, ám még mindig jóval magasabb a két évvel ezelőtti jelentkezői számokhoz képest.
Nem csökkent a tanulási kedv
Hankó Balázs innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkár a statisztikai adatok között hangsúlyozta, hogy 2022-höz képest 22 százalékkal nőtt az idei felvételi eljárásban a felsőoktatásba felvételizők száma, köztük a korábbiakhoz képest kétszer annyian vannak, akik 30 éves koruk felett döntöttek a továbbtanulás mellett. 2022-höz képest tízezerrel nőtt azoknak a száma, akik a műszaki, a természettudományi, az informatikai, a mérnöki, az agrár-, az államtudományi, az orvos- és egészségtudományi, illetve pedagógusképzésekre jelentkeztek.Az alapképzések közül első helyen a legtöbben gazdálkodási és menedzsment, pszichológia, kereskedelem és marketing, mérnökinformatikus, illetve óvodapedagógus képzést jelöltek meg.
Sokan választották a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) képzéseit is. A gödöllői szakokra közel 5600-an, azaz még a tavalyi rekordévnél is többen jelentkeztek, sőt tovább nőtt a műszaki és pedagógiai képzések népszerűsége is.
Egyre jobban bíznak a felvételizők a modellváltó egyetemekben. Különösen fontos eredmény, hogy a képzések és az oktatási infrastruktúra modernizálását érintő fejlesztések hatására a gödöllői Szent István Campus képzéseit még a tavalyi rekordhoz képest is többen jelölték meg – mondta Gyuricza Csaba az intézmény rektora.
Az elmúlt két évben 140 százalékkal nőtt a MATE kaposvári pedagógiai képzéseinek vonzóképessége is. E téren az idei sztárszak a gyógypedagógia alapképzés lett, ahol a tavalyihoz képest 11 százalékkal többen jelentkeztek.
Az évek óta népszerű mezőgazdasági mérnöki, kertészmérnöki és élelmiszermérnöki agrárképzések mellett sok felvételizőt vonzanak a műszaki és gazdasági képzések is. A Kaposváron és Gödöllőn induló gépészmérnöki alapképzést például a tavalyi rekord évhez képest közel 20 százalékkal többen jelölték meg.
De nagy az érdeklődés a növényorvosi, az élelmiszermérnöki, az élelmiszerbiztonsági és -minőségi mérnöki, az agrármérnöktanár, az ellátásilánc-menedzsment, valamint a vezetés és szervezés mesterképzések iránt is.Pontkalkulátor Szegeden
Az Oktatási Hivatal adatai szerint idén összesen 32 842-en jelöltek meg a Szegedi Tudományegyetemet (SZTE). Az agrár, az orvos- és egészségügyi, a műszaki és pedagógusképzési területekre jelentkezők száma jelentősen emelkedett. Az OH adatai szerint 2024-ben első helyen 8395-en szeretnének a szegedi egyetemre bejutni.
Ezzel az SZTE a harmadik legnépszerűbb hazai felsőoktatási intézmény, amely nemzetközi rangsorokban jegyzett képzéseket kínál, és a felsőoktatásban meghatározó QS rangsor szerint évek óta a legjobb magyar egyetem. A legtöbben, 7153-an a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kart választották. Népszerű a jelentkezők körében a Természettudományi és Informatikai Kar, ide 5537-en jelentkeztek. A Juhász Gyula Pedagógusképző Karon 4316-an szeretnének tanulni. A meghirdetett 348 szak közül a legnépszerűbb a pszichológia, a programtervező informatikus, a gazdálkodási és menedzsment, a jogász és az általános orvos képzés.
A jelentkezők az interaktív pontkalkulator.szte.hu oldalon tanulmányi és érettségi eredményeik alapján már most kiszámolhatják várható pontjaikat. A pontgyűjtéshez a következő hónapokban az SZTE minden jelentkezőjének ajánlja, hogy ingyenesen végezze el a Coursera for SZTE programon belül a Tanulás tanulása kurzusunkat.
A ponthatárokat a Pont ott Partin július 24-én hirdetnek majd.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!