Ma pontosan 20 órakor érkeznek a központi felvételi ponthatárok a magyarországi felsőoktatási képzésekre, az idei évtől pedig markánsan átalakult a felvételi pontszámítás módja.
Az Eduline szerda délelőtt, néhány órával a pontszámok kihirdetését megelőzően egy szavazást indított, amelyben arról kérdezték a diákokat, hogy jól számolták-e a pontjaikat.
A válaszadók 30 százaléka pedig úgy nyilatkozott, hogy szerinte nem jól számolták ki a pontjait.
A lapnak több felvételiző is azt írta, hogy volt, akinek csak tegnap módosították a pontjait, miután az Oktatási Hivatallal és az egyetemmel is felvették a kapcsolatot. Ám nem mindenki volt ilyen szerencsés, mert egyes esetekben a Felvi az egyetemre, míg az egyetem az Oktatási Hivatalra mutogatott. A lap megjegyzi azonban, hogy a válaszadók egy része jóllehet rosszul számolta ki a pontjait.
Idén 200-200 pontot érhetnek a diákok a tanulmányi eredményük, valamint az érettségijük után, és 100 többletpontot szerezhetnek. Az azonban már egyetemenként változik, hogy az adott szakon az intézmény mire, hogyan és mennyi többletpontot ad. Szintén a szakot indító egyetem dönt arról is, hogy a tanulmányi eredmények tekintetében melyik az ötödik tárgy, amelynek az eredményeit beszámolja a pontszámok közé.
Fontos változás, hogy a középszintű érettségin elért eredményt harmadolják a számításkor, az emelt szintű érettségit azonban nem. Vagyis egy 87 százalékos középszintű vizsga csak 58 pontot ér, míg egy 70 százalékos emelt szintű vizsga 70 pontot.
Erre a szakra voksolt a legtöbb felvételiző
Szerdán hirdetik ki a ponthatárokat, elmondták, hány órától várhatják a diákok az sms-t.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!