A fiatal munkavállalók többsége, 69 százaléka számított arra tavaly az év végéhez közeledve, hogy 12 hónapon belül emelkedik a fizetése.
A csoport 25 százaléka gondolta úgy, hogy nem nő a bére az elkövetkező 12 hónapban, 6 százalékuk azt is elképzelhetőnek tartotta, hogy csökken - derül ki a K&H legfrissebb, tavaly novemberben készült méréséből.
Kapcsolódó
A negyedévente készülő ifjúsági index azt mutatja, hogy a többség az elmúlt évben végig emelésre számított, de 2023 félévétől egyre kevesebben, annak ellenére, hogy az adatok szerint 2023-ban az év elején negatív reálbérmutató az év végére a pozitív tartományba került.
Az első negyedévben a fiatalok 73 százaléka, másodikban már 80 százalékuk várt emelést. Az utóbbi kiemelkedően magas arány, az index tíz éves történetében kétszer fordult elő, hogy ilyen magas arányban reméltek emelést a fiatalok, először 2021. negyedik negyedévében.
Tavaly a harmadik negyedévben azonban csökkent az optimizmus, már csak 70 százalék, a negyedikben pedig már csak 69 százalék válaszolta azt, hogy számít béremelésre a következő 12 hónapban.
A felmérés szerint a dolgozó fiatalok 51 százaléka érezte stabilnak az állását, 16 százalék minősítette ingatagnak a munkahelyen betöltött posztját, harmaduk átlagosnak.
A korosztályok között jelentős az eltérés: a 26-29 évesek 68 százaléka nyilatkozott optimistán erről, a 19-25 éveseknek csak a 38 százaléka beszélt stabil állásról - ismerteti a közlemény.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nyakunkon a kőkemény válság? Tömeges kirúgási hullám söpör végig a határmenti autógyárakon
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Újabb véres támadás: mecsetben robbantottak, sok az áldozat
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Kézzelfogható közelségben az űrturizmus, bár egyelőre csak a kiváltságosoknak
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma