„Gyakorló apaként jól látjuk, hogy milyen veszélyek leselkednek a gyermekekre. Az egyik ilyen az energiaitalok fogyasztása” – vezette fel Hollik István a Facebokon azt, hogy Nacsa Lőrinccel együtt kezdeményezik, hogy tiltsák be az energiaital-vásárlást a 18 éven aluliak számára.
A Fidesz–KDNP két képviselője egy közös videóban beszélt arról, hogy az Országos Mentőszolgálat az elmúlt négy év adatai alapján évente átlagosan 100 olyan gyerekhez hívnak mentőt, akik energiaitalt fogyasztottak.
Tizenegy éve már nekifutottak egyszer a témának
A kormánypárti politikusok erre hivatkozva kezdeményezték, hogy az alkoholvásárláshoz hasonlóan szigorítsák az energiaitalok értékesítését is. A kormány már 2012-ben is nekilátott egy ilyen jogszabály előkészítéséhez. Ebből az lett, hogy bevezették a népegészségügyi termékadót, a NETA-t. Ez olyan magas adókulccsal sújtotta a taurint, hogy az azóta teljesen eltűnt a hazai italokból, koffeint viszont továbbra is tartalmaznak.
2015-ben Oláh Lajos DK-s képviselő kérdezte meg a kormánytól, hogy betiltaná-e az energiaitalok kereskedelmét. Az egészségügyet felügyelő minisztérium, azt Emmi akkor annyit reagált, hogy megvizsgálják ennek lehetőségét.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Nyakunkon a kőkemény válság? Tömeges kirúgási hullám söpör végig a határmenti autógyárakon
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Őrületes autókrach: a Toyota, a Nissan és a Honda számai is fájóan megcsappantak
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma