A titkosszolgálatok információi szerint az ukrán állam lejárató kampányt indít Orbán Viktorral szemben – állítja Kocsis Máté, a Fidesz-frakcióvezetője. A kormánypárti politikus a Facebook-oldalán közölte azt a parlament nemzetbiztonsági bizottságától származó értesülést, miszerint a Kijev által indított kampány
megfogalmazott célja a kormányfő nemzetközi megítélésének aláásása és Magyarország érdekérvényesítő képességének gyengítése.
A frakcióvezető szerint az ukrán hatóságok által indított „művelet célja, a sajtó segítségével, magyar és külföldi újságírók felhasználásával olyan, akár valótlan tartalmú cikkek és anyagok megjelenítése, amelyek alkalmasak a nemzetközi közvélemény negatív befolyásolására”.
Kocsis követhetett el bűncselekményt?
Konkrét sajtótermékek nevesítése nélkül azt is hozzátette a budapesti képviselő, hogy Kijev jelentős összeget különített el a kampány megvalósítására és a
munka és az információk gyűjtése, a hamis hírek kitalálása ukrán részről már elkezdődött, abba a magyar sajtó egyes szereplői is bevonásra kerültek.
A nemzetbiztonsági bizottság keddi üléséről kitiltott Vadai Ágnes a közösségi oldalán úgy kommentálta Kocsis bejegyzését, hogy egy zárt „ülésről kiadni információt szigorúan tilos és bűncselekmény-szagú. Ha meg az információ nem titkos, akkor nehezen érthető, hogy miért tiltottak ki, az ő vezetésével”.