A közlemény szerint egy 27 éves férfi 2023. március 18-ára virradóan a VIII. kerületben az utcán lelakatolt egyedi elektromos kerékpárról levágta a lakatot, és ellopta a járművet, ezután, még aznap megkereste egy ismerősét, akinek
a közel 2 millió forint értékű kerékpárt 10 ezer forintért eladta.
Kapcsolódó
A rendőrség azonosította a tolvajt és a rosszhiszemű vevőt, a kerékpárt pedig lefoglalta és visszaadta a sértettnek.
A Budapesti VIII. Kerületi Ügyészség a tolvajjal szemben nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette, míg a vevővel szemben – az orgazdai magatartása miatt – pénzmosás bűntette miatt emelt vádat, és mindkettejükkel szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozza.
A kerületi ügyészség azt is indítványozza, hogy a bíróság rendelje el a tolvaj egy korábbi, felfüggesztett büntetésének végrehajtását, valamint állapítsa meg, hogy a vevő – előéletére figyelemmel – nem bocsátható feltételes szabadságra – áll a közleményben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Nagy a baj: rendkívüli kormányülést hívtak össze a megállíthatatlanul terjedő vírus miatt

A fasorba sincsenek az állampapírok: örülhet, aki egy másik hazai pályán fektetett be

Ausztria térdre rogyott, ez már a lakosság előtt sem titkolható
Brutális ukrán támadás, halálos sebet kaphatott az orosz gázellátás

Mi ez a nagy fegyverkezési láz a Balkánon? – Ellenőriztük a tényeket

Meglépte Musk: eladta az X-et, nem meglepő a vevő

Megvan a bukás oka: túl rondák a német autók?

Megvan a bűnös, ez okozta a pénteki borzalmas földindulást

Népharag zúdul a láncokra Európában, a vásárlók elmossák az élelmiszerinflációt
