Nem tudni hol akadt el az ArrivaBus által szerződtetett 23 filippínó buszvezető novemberben indult „komplex képzési és integrációs” programja.
Foglalkoztatójuk, ArrivaBus Kft. szerint a járművezetők képzési programja még nem zárult le, a Fülöp-szigetekről érkezett sofőrök még nem állhatnak munkába a fővárosi közösségi közlekedésben.
Kapcsolódó
A flippinó sofőrök külföldi előválogatás után érkeztek Magyarországra.
Az európai munkavállaláshoz szükséges szakmai vizsgákat a tervek szerint angolul teszik le, ahogy a menetirányítással is angolul beszélnek majd. De külön modulban készítik fel őket az „eseménykezelésre”, például ha rosszul lesz egy utas, vagy egy akadály kerül eléjük.
A késlekedés már csak azért is különös, mivel a munkaadót szorítja az idő: a külföldi vendégmunkások az új szabályoknak megfelelően 2+1 évig maradhatnak Magyarországon – írja a Népszava.
Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes tavaly azt mondta: a főváros vezetése nem tartja jó iránynak, hogy külföldi dolgozók alkalmazásával enyhítsél a sofőrhiányt. A szolgáltatóknak ugyan nem tilthatják meg külföldi munkavállalók foglalkoztatását, de szigorúan számon fogják kérni az üzembiztonsági és utastájékoztatási követelmények betartását, különösen a kielégítő kommunikációhoz szükséges nyelvtudást.
A korábbi hírek szerint a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerződéses partnere ezt úgy kerülte volna ki, hogy elsőként a 100E jelű közvetlen repülőtéri járaton állított volna szolgálatba a vendégmunkás buszvezetőket, ott ugyanis kevésbé feltűnő, ha csak angolul kommunikálnak.
Az Arriva külön hangsúlyozta, hogy a filippino sofőrök ugyanazt a bért kapják, mint a magyar kollégáik. Csakhogy ez nem jelenti azt, hogy nem kerülnek többe. A fővárosi önkormányzat által rendezett novemberi állásbörzén ugyanis elhangzott, hogy a távol-keletről hozott munkások foglalkoztatása csaknem 30 százalékkal drágább a toborzási, utaztatási, képzési költségek, illetve az itt tartózkodás alatt például a lakhatás biztosítása miatt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni