A Nagy Lajos király útja 156. számú társasházban az azóta eltelt négy hónapban előrelépés nem történt az ügyben, az MVM, a kivitelező cég és a társasházi közös képviselet egymásra mutogat – írta meg a hvg.hu. Egy névtelenül nyilatkozó lakó elmondta, hogy néhány lakásban már klímát is felszereltek, de az sem képes felfűteni teljesen a lakásokat.
A megnövekedett energiahasználat pedig többször lecsapta a biztosítékot, ilyenkor az egész házban elmegy az áram (…) azáramszolgáltató jelezte, hogy nem tudni, meddig bírják a vezetékek a túlterhelést.
Nyáron, a gáz lekapcsolása után 2-3 hetet ígértek a helyzet megoldására, de azt senki sem gondolta, hogy a fűtési szezon közepén még mindig itt állnak szolgáltatás nélkül.
Az MVM tájékoztatása szerint a gázszolgáltatást a társasház csatlakozó vezetékének „tömörtelensége miatt" szüntették meg augusztus 20-án. A közös képviselő és a megbízott kivitelező cég a gázmérők leszerelésére viszont csak október 31-én nyújtott be kérelmet, míg a műszaki felülvizsgálat iránti kezdeményezés december 6-án futott be az MVM-hez. A felülvizsgálat december 12-én van, és amennyibben ez sikerrel zárul, a gáz visszakapcsolhat.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!