A Henkel Magyarország Kft. vegyipari cég két magyarországi üzeme közül bezárja a Békés vármegyei Körösladányban működő gyárát, jelentette be a társaság.
A Henkel átalakítja a gyártási tevékenységét Magyarországon, ezért a Körösladányban gyártott folyékony mosószerek termelése a következő hónapokban leáll, a gyár végleges bezárását pedig az év végére tervezi a cég.
A cég közleménye szerint
a döntés meghozatala a a fogyasztói igények változása miatt vált szükségessé, amely a cég portfóliójában is változásokat eredményezett, egyúttal termelési tevékenysége kiigazítását tette szükségessé.
A vállalat tisztában van azzal, milyen hatással lesz a munkavállalókra és a helyi közösségre a gyár bezárása, és céljuk, hogy a lehető legnagyobb mértékben támogassák az érintett munkavállalókat ebben az átmeneti időszakban - olvasható a bejelentésben.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) jelezve, segíti a vállalat dolgozóinak az elhelyezkedését.
Az érintett, közel 500 munkavállalónak átképzések, munkaerő-közvetítés, illetve a különböző munkaerő-piaci programokba való bevonás formájában tudnak segítséget biztosítani.
A foglalkoztatási szolgálat május végi adatai szerint Békés vármegyében közel 1200, a szomszédos vármegyékben pedig további, több mint 16 ezer betöltetlen álláshely van, ami hozzájárulhat a cég munkavállalóinak gyors elhelyezkedéséhez – írja az MTI az NGM közleményére hivatkozva.