Gyárfás Tamást hét év fegyházbüntetésre, Portik Tamást életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte Fenyő János médiavállalkozó 26 évvel ezelőtti meggyilkolása ügyében csütörtökön első fokon a Fővárosi Törvényszék.
Az Index tudósítása szerint Gyárfás teljes nyugalomban érkezett a terembe, míg Portik „még az utolsó pillanatban is próbált az ügyvédjével beszélni, majd beszólt a bírónak, hogy szerinte az ítélet már előre meg van írva.”
A médiavállalkozó-sportvezetőt, egykori tévés producert bűnsegédként elkövetett emberölés bűntettében, míg a másodrendű vádlottat felbujtóként elkövetett emberölés bűntettében mondták ki bűnösnek. Mindkét vádlottat tíz évre eltiltották a közügyektől.
Póta Péter bíró elmondta: Gyárfás Tamás legkorábban a kiszabott büntetés kitöltésének négyötöde után helyezhető feltételesen szabadlábra, míg Portik Tamás legkorábban húsz év múlva szabadulhat feltételesen.
Az ítélet szerint Gyárfás Tamás megbízta az azóta más ügyekben jogerősen elítélt Portik Tamást és Tasnádi Pétert üzleti riválisa, Fenyő János megölésével.
Portik Tamás megszervezte a gyilkosságot, felbérelte a feladatra az azóta számos akkori, alvilági leszámolás ügyében már szintén jogerősen elítélt szlovák Jozef Rohácot, aki 1998. február 11-én hajtotta végre a merényletet.
Ítélet hirdetnek ma a Fenyő-gyilkosság büntetőperében
A per négy éve, a merénylet évfordulóján kezdődött el, mindkét vádlott a felmentését kérte. Ha többre kíváncsi→Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni