A Fővárosi Fellebviteli Főügyészszég benyújtotta a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtáblának a Fenyő-gyilkosság ügyében hozott elsőfokú ítélet elleni fellebbezését.
A Fővárosi Főügyészség 2019 nyarán emelt vádat Gyárfás Tamással, valamint Portik Tamással szemben, az ismert médiavállalkozó, Fenyő János 1998-as megölése miatt folytatott büntetőügyben.
A Fővárosi Törvényszék 2024. február 8. napján kihirdetett elsőfokú ítéletével Gyárfás Tamást bűnösnek mondta ki bűnsegédként, míg a többszörösen büntetett Portik Tamást felbujtóként, előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettében.
- A bíróság a médiavállalkozó Gyárfás Tamás terheltet 7 év végrehajtandó szabadságvesztésre,
- míg társát életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte azzal, hogy - a jelenleg is más büntetőügyben jogerősen kiszabott szabadságvesztését töltő - Portik Tamás 20 év elteltével bocsátható feltételes szabadságra.
Ahogy arról az Economx is beszámolt: ítélet szerint Gyárfás Tamásnak elmérgesedett a viszonya a konkurens médiavállalkozó sértettel, ezért elhatározta, hogy megöleti. Ennek érdekében megállapodott Portik Tamással, akinek a felbujtására egy szlovák állampolgárságú férfi Budapesten, 1998. február 11. napján a gépkocsijában várakozó sértettet lelőtte.
Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész - Gyárfás Tamás felbujtói minőségének megállapításáért, továbbá mindkét terhelttel szemben a büntetések súlyosításáért - fellebbezett.
- Gyárfás Tamás esetében hosszabb idejű szabadságvesztés kiszabását kezdeményezte,
- Portik Tamás esetében pedig a feltételes szabadságra bocsátás későbbi időpontban történő megállapítását indítványozta.
Előbbi és védője felmentésért, míg utóbbi védőjével együtt felmentésért, illetve a büntetés enyhítéséért fellebbeztek.
Az elsőfokú ítélet kihirdetése után az eljáró törvényszék elutasította az ügyészség Gyárfás Tamás letartóztatására irányuló indítványát.
A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a Fővárosi Ítélőtáblához benyújtott másodfokú indítványával az ügyészi fellebbezést mindkét elkövetőnél fenntartotta, egyben indítványozta Gyárfás Tamás letartóztatásának elrendelését az ítélőtábla ügydöntő határozatának kihirdetéséig - közölte az ügyészség.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!