A Kecskeméti Járási Ügyészség tiltott adatszerzés bűntette miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki ki akarta fürkéssze a gyereke és annak édesanyja között zajló beszélgetést,
a gyerek kabátjába és cipőjének talpába lehallgató készülékeket helyezett el.
Kapcsolódó
A vád szerint a budapesti férfi és a felesége között a házasságuk felbontása, valamint a közös kiskorú gyerekük elhelyezése ügyében polgári peres eljárás volt folyamatban, ennek ideje alatt, 2023 februárjától a gyerek minden hétvégét Kecskeméten, az anyánál töltött.
Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség közleménye szerint
- a vádlott 2023 márciusában a kisgyereke kabátjának bélésébe egy mini lehallgató készüléket,
- míg mindkét cipőjének talpába, a sarokrészt kivágva egy-egy mini hangrögzítő, mikrohangra induló felvevő diktafont helyezett el azért,
hogy a kapcsolattartás alatt az anya beszélgetéseit rögzítse.
Az apa a gyereket 2023. március 24-én a kabáttal és a cipővel együtt átadta a nőnek, aki a kabátban lévő készüléket megtalálta és eltávolította. Egy hét múlva a gyerek átadásakor az anyát újabb meglepetés érte, ekkor találta meg a gyerek cipőiben elhelyezett hangrögzítőket.
A vádlott a gyerek ruházatába rejtett technikai eszközökkel rögzítette a nő lakásában történteket.
Az ügyben a Kecskeméti Járásbíróság hoz döntést.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!