Szegeden hét hete nincs gyermeksebészeti és traumatológiai ellátás, szinte minden gyermeket Pécsre, Debrecenbe vagy Budapestre küldenek. Több mint 200 tervezett műtét maradt el és 40-50 akut beteget küldtek tovább távolabbi intézménybe – írja a Népszava.
Van, akit mentővel visznek, de előfordul, hogy a szülő saját gépkocsival vág neki 175 vagy 225 kilométeres útnak. Budapesten, az Országos Baleseti Intézet, a Szent János, a Heim Pál, illetve a Bethesda kórház fogadja a szegedi gyereket.
Kapcsolódó
Eredetileg négy napos ellátási szünetről volt szó a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) kijelölő határozatában, ami alatt a Szegedi Tudományegyetem gyermeksebészeti klinikáját visszaköltöztethetik a korábbi helyére.
Ám miután az NNGYK szembesült azokkal a körülményekkel, amelyek között a műtő ott korábban üzemelt, ezúttal már nem volt hajlandó ehhez az engedélyt megadni.
A történet onnan indult, hogy 2016-ban a gyermeksürgősségi ellátás országos ellátórendszerére kiírt csaknem 19 milliárd forintos uniós pályázatból Szegednek 4,3 milliárd forint jutott volna egy új gyermeksürgősségi és traumatológiai centrum (SBO) megépítésére. A projekt 2023-ban lezárult, ám – az Átlátszó tavaly júniusi cikke szerint – az SZTE-n még ekkor is abban bíztak, hogy a hét éve megítélt uniós forrásból elindulhat a gyermek-SBO építése. Sokáig nem történt semmi, s közben a forrás is 1,9 milliárdra csökkent. A Magyar Orvosi Kamara is jelezte a Belügyminisztériumnak, hogy segítsen megoldani a centrumhoz tartozó három megyényi gyermek-traumatológiai és sebészeti ellátási problémát.
Egyetlen beteg gyermek sem marad ellátatlanul. A Szegedi Tudományegyetem Dr. Szent-Györgyi Albert Klinikai Központjában a gyermektraumatológiai ellátást továbbra is a gyermeksebészet és traumatológia látja el – válaszolta az NNGYK.
A lap szerint viszont a műtéti ellátás a szegedi gyermekklinikán továbbra sem biztosított.
Reagált a Magyar Orvosi Kamara
Cikkünk megjelenése után nem sokkal a Magyar Orvosi Kamara (MOK) is közleményt adott ki a dél-alföldi régió gyermeksebészeti ellátásának leállásával kapcsolatosan, melyet változtatás nélkül közlünk:„2024. április 16-án értesültünk arról, hogy a dél-alföldi régió legmagasabb szintű gyermeksebészeti ellátását biztosító Szegedi Tudományegyetem (SZTE) gyermeksebészeti műtőjét annak alkalmatlansága miatt leállították, így a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) kijelölő határozata a Kecskemét - Szeged - Békéscsaba tengely ellátását Pécs, Budapest, Debrecen központjaiba helyezte át.
A MOK a gyermekellátás észlelt problémájára kezdettől szakmai megoldást keresett, így a kamara Csongrád-Csanád Megyei Területi Szervezete azonnal megkereste a SZTE-t a betegbiztonsággal és kollégáink munkakörülményeivel kapcsolatos kérdésekkel. Választ nem kaptak. Ezt követően a MOK országos központja kereste meg az egyetemet. Választ nem kaptunk. Végül Takács Péter egészségügyi államtitkárhoz fordultunk 2024. május 6-án, de választ újfent nem kaptunk, és a kialakult helyzet sem változott.
Mivel az eredetileg kijelölt egy héttel ellentétben már egy hónapja szünetelt a gyermekek ellátása a régióban, ezért személyes egyeztetésen jeleztük Pintér Sándor belügyminiszternek a problémát.
A miniszter úr, értesülve a helyzetről, azonnal megkezdte az intézkedést, és másnap már az intézményben voltak az illetékes hatóságok, kollégáink beszámolója szerint szakmailag is helyes megközelítéssel.
A tervezett megoldással kapcsolatban további információink nincs, fontos azonban, hogy a feltehetően kompromisszumos ideiglenes megoldás után hosszú távon megfelelő színvonalon legyen biztosítva a régió gyermeksebészeti ellátása.
A MOK továbbra is minden tőle telhetőt megtesz egy hibáiból tanuló, adaptív, modern egészségügy kialakításáért, ahol a hibákat nem eltussolják, hanem felderítik és kijavítják, nem megbüntethető felelősöket - főleg nem "szivárogtatókat" - keresnek, hanem megoldásokat.”
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!